Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Újabb korrupciós ügye van a volt brazil elnöknek

Létrehozva:

Ez már a negyedik ilyen eset.

Kenőpénz elfogadásának gyanúja miatt újabb vádat emeltek Luiz Inácio Lula da Silva volt brazil elnök ellen – közölte helyi idő szerint hétfőn Curitiba állam ügyészsége, írja az MTI.

Lula a vád szerint mintegy 4 millió real (228 millió forint) értékben fogadott el kenőpénzt 2013-ban és 2014-ben az Odebrecht brazil építőipari vállalattól.

Lula ügyvédei szerint az átutalások törvényes keretek között történtek.

Ez a negyedik vádpont, amelyet a volt elnökkel szemben megfogalmaznak az ország legnagyobb korrupciós botrányában, az úgynevezett “Autómosó” műveletben. Lulát korábban már el is ítélték korrupciós vádakkal, de tavaly novemberben szabadon engedték, miután az alkotmánybíróság egy döntésével átértelmezte a büntető-törvénykönyvet, és eltörölte az elítélt bűnözők kötelező bebörtönzését abban az esetben, ha elvesztették első fellebbezési perüket.

Lula korrupciós ügye miatt nem tudott indulni a 2018-as elnökválasztáson, ami elősegítette a jobboldali Jair Bolsonaro győzelmét. Bolsonaro megválasztása után a Lula ügyében ítéletet hozó bírót, Sergio Morót nevezte ki igazságügyi miniszterének.

 

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink