Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Angela Merkel: Virágzik a zsidó élet Németországban, de erősödik a gyűlölet is

Létrehozva:

Virágzik a zsidó élet Németországban, a zsidók elleni gyűlölet viszont az egész ország szégyenére egyre láthatóbban és gátlástalanabbul mutatkozik meg – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a legnagyobb németországi zsidó társadalmi szervezet, a Németországi Zsidók Központi Tanácsa (Zentralrat der Juden in Deutschland – ZDJ) alapításának 70. évfordulóján tartott ünnepségen.

A szervezet alapítói nagyon sok bizalmat előlegeztek meg Németországnak azzal, hogy alig néhány évvel a soá után vállalkoztak az újrakezdésre. Tevékenységük és az utánuk következő nemzedékek munkájának sikerét mutatja, hogy a németországi a harmadik legnagyobb zsidó közösség Európában – mondta a kancellár ünnepi beszédében, aláhúzva, hogy a zsidóság Németország fontos alkotórésze.

A ZDJ az egykori Nyugat-Németországban és az ország újraegyesítése óta eltelt harminc évben is eredményesen fogta össze a zsidó közösséget, és megbízható partnerként működött együtt a politika szereplőivel. Sikerrel oldotta meg az újraegyesítés utáni legnagyobb feladatot, az egykori Szovjetunióból érkezett zsidó bevándorlók integrációját, társadalmi beillesztését is.

Azonban a közösség életéhez szégyenletes és mélyen aggasztó módon hozzátartozik az egyre nyilvánosabban és gátlástalanabbul megmutatkozó antiszemitizmus és rasszizmus is. A közösségi médiában számos megnyilvánulásból szinte sugárzik a gyűlölet, a szavakból pedig gyorsan lehetnek tettek, amit „különösen súlyos módon” mutat meg a hallei zsinagóga ellen tavaly végrehajtott szélsőjobboldali támadás – mondta Angela Merkel.

Az antiszemitizmus támadás az emberi méltóság ellen, amivel szemben a legnagyobb határozottsággal fel kell lépni. A legfontosabb az előítéletek, a zsidóellenesség és a rasszizmus kialakulásának megelőzése neveléssel és a párbeszédre nyitottság ösztönzésével. Amikor pedig ez nem segít, a jogállam eszközeit, legfőképpen a büntetőjogot kell használni – fejtette ki a német kancellár, hozzátéve, hogy egy sor intézkedést tettek a hallei merénylet után, így a többi között megerősítették a zsidó intézmények védelmét, és a szövetségi kormányon belül külön testületet állítottak össze a szélsőjobboldali tendenciák és az antiszemitizmus visszaszorítására irányuló erőfeszítések összeghangolására.

Halléban tavaly egy német férfi sikertelen támadást intézett a helyi zsinagóga ellen, októberben, éppen az egyik legnagyobb zsidó ünnep, a jóm-kipúr idején. A hatóságok szerint szélsőjobboldali, antiszemita nézetei indíttatták erőszakos bűncselekményekre. A zsinagóga kapuján nem tudott áthatolni, és az épület melletti temetőbe sem jutott be. A sikertelen támadás után az utcán hátulról agyonlőtt egy fiatal nőt, aki éppen arra járt, majd autójával egy közeli török büféhez hajtott, amelyben lelőtt egy férfit, és elmenekült. Végül Hallétól nagyjából 30 kilométerre fogták el, miután nekihajtott egy teherautónak.

A ZDJ-t 1950. július 19-én alapították Frankfurtban. A száznál is több helyi zsidó közösséget ernyőszervezetként összefogó tanács központja 1999 óta Berlinben van.

A németországi zsidó közösségek nagyjából 100 ezer főt számlálnak. A berlini fal 1989-es ledöntésekor negyedennyien éltek az akkori Nyugat-Németországban. Az újraegyesített Németország megnyitotta kapuit a zsidók előtt, akik ki akartak vándorolni a volt Szovjetunió tagköztársaságaiból, és a kilencvenes években voltak időszakok, amikor a Németországba irányuló zsidó bevándorlás nagyobb mértékű volt, mint az Izraelbe irányuló bevándorlás. A legtöbben, nagyjából 25 ezren Berlinben élnek.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink