Nagyvilág
Rekordmértékben csökkent a G20-ak GDP-je
Nem áll jól a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport hazai összterméke (GDP), a második negyedévben rekordmértékben csökkent a járvány miatt.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapjára hétfőn felkerült adatok szerint a június végével záródott negyedévben a GDP 6,9 százalékkal esett az előző negyedévvel összevetve.
Az első negyedévben 3,5 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye a világgazdasági szintű GDP-érték több mint 80 százalékát előállító csoportban.
A negyedéves visszaesés az adatok rögzítésének kezdete, 1998 óta a legerősebb. Még a pénzügyi világválság csúcsán, 2009 első negyedévében is sokkal jobb volt a helyzet, akkor mindössze 1,6 százalékkal esett vissza a G20-ak gazdasági teljesítménye.
Az OECD országok GDP-je szintén rekordmértékben, 10,6 százalékkal zsugorodott a második negyedéven az előző negyedévhez képest, amikor a visszaesés kisebb, 1,9 százalék volt.
A G20 országcsoportból csupán egyetlen ország, Kína volt az, amely GDP-növekedést ért el a második negyedévben. A 11,5 százalékos bővülés mindenek előtt annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány korábban jelentkezett az ázsiai országban, amelynek a gazdasága már növekedésnek indult, amikor a G20-ak többségében csúcson volt a járványhelyzet.
A GDP Indiában csökkent a legjelentősebben, 25,2 százalékkal negyedéves szinten, majd Nagy-Britannia következet 20,4 százalékos gazdasági visszaeséssel.
Jelentősen, 17,1 százalékkal esett Mexikó, 16,4 százalékkal a Dél-Afrikai Köztársaság, 13,8 százalékkal Franciaország, 12,8 százalékkal Olaszország, 11,5 százalékkal Kanada, 11 százalékkal Törökország, 9,7 százalékkal Brazília, és ugyancsak 9,7 százalékkal Németország, továbbá 9,1 százalékkal az Egyesült Államok, 7,9 százalékkal Japán, 7 százalékkal Ausztrália és 6,9 százalékkal Indonézia GDP-je.
Az Európai Unió gazdaság 11,4 százalékkal, az euróövezeté 11,8 százalékkal csökkent az első negyedévvel összevetve.
A G20-csoport országainak a gazdasági visszaesése a második negyedévben éves összevetésben 9,1 százalék volt az első negyedévi kisebb, 1,7 százalékos csökkenés után. A 37 tagállamot tömörítő OECD egészében a GDP 11,7 százalékkal esett vissza az első negyedévi 0,9 százalékos csökkenés után éves szinten. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!