Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Húsz ember ellen emeltek vádat a ráckevei tömegverekedés miatt

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forrás: Pixabay

Húsz ember ellen emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség, mert részt vettek tavaly a ráckevei tömegverekedésben. Az incidens során többen súlyosan megsérültek – közölte a megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.

Szabó Ferenc közleménye szerint a két család között azért alakult ki konfliktus, mert az egyik család tagja rosszul lett egy tudatmódosító szertől, amit a másik család egy tagjától kapott.

Emiatt a korábban vásárolt szertől rosszul lett férfi családjának több mint tíz tagja vascsövekkel, kardokkal, késekkel, kapákkal, lapátokkal, vasvillával és gumilövedékes fegyverrel megjelent a másik család házánál. Erről értesülve a fenyegetett család környéken lakó tagjai is felfegyverkeztek, és majdnem húszan a helyszínre siettek.

Az utcán a két csoport között tömegverekedés alakult ki, amelynek az vetett véget, hogy a fegyverként használt tárgyak miatt több súlyos és életveszélyes sérülés történt írta.

Az ügyben az ügyészség húsz ember ellen, többek közt súlyos élet elleni bűncselekmény emberölés kísérlete, életveszélyt okozó, illetve súlyos testi sértés kísérlete , továbbá többszörösen minősített garázdaság, illetve kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat.

Legnépszerűbb cikkeink