Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Elindul a tanév a színművészetin

Létrehozva:

Megnyitotta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2020/2021-es tanévét Upor László, az intézmény felmondási idejét töltő rektorhelyettese.

Bár a tanév elindul, Upor kihangsúlyozta, a „nem hallgató” hallgatók továbbra sem adják fel jelenlegi pozíciójukat és követeléseiket, továbbra is ragaszkodnak az egyetemi autonómia helyreállításához olvasható a szinház.online-on.

Upor szerint sokféle szándékot, érdeket kell összecsiszolni, ami nehéz feladat, a tanuláshoz és élethelyzetükhöz illeszkedő kísérleti tanköztársaságot hirdetnek, aminek a tevékenységébe beleférnek a hagyományosnak számító oktatási egységek, zárt és nyitott kurzusok és a társadalmi helyzetekre és az egyetem történelmére és jelenére reflektáló akciók. A leköszönő rektorhelyettes bízik abban, hogy mindez nemcsak áthidaló megoldásnak számít, hanem a jövőre érvényes munkának is bizonyul. – Nyitott, szabad, folyton változó egyetem vagyunk, minden ellenkező híreszteléssel szemben, és azok is akarunk maradni – szögezte le Upor László.

Novák Eszter távozó mesteroktató elmondta, egy olyan tanévet nyitnak meg, amit egy világjárvány és egy erőszakos menetben végrehajtott egyetemi modellváltás fémjelez. Novák szerint a folyamatból hiányzott a szakértelem, a tisztesség és az emberség. – Az oktatók és a hallgatók dühösek és át vannak verve, mert nem akarják befogni a szájukat. Ki-ki a maga módján küzdeni akar, és szíve mélyén dolgozni. Az egyetemen a művészettel foglalkozunk, a művészetnek pedig az a dolga, hogy beszéljen, felelőssége, hogy ne hallgasson – fogalmazott Novák Eszter.

Kihangsúlyozta, a kormány Gulyás Gergelyen keresztül azt üzente, hogy az egyetem ügyei nem az ő felelősségük, míg a modellváltást lebonyolító Innovációs és Technológiai Minisztérium tárca vezetője, Palkovics László is arról beszélt, hogy nem az ő felelőssége a mostani helyzet kezelése, ahogy ugyanezen az állásponton van a kuratórium vezetője, Vidnyánszky Attila is. – Mi kinek üzenjünk? – tette fel a kérdést Novák.

Később az egyetem nevében arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy „pörgesse vissza az időt” és hallja meg az egyetem vezetőit, hallgatóit és azokat a művészeket, akik a modellváltásról szóló törvény megszavazása előtt tisztességes tárgyalást kértek az SZFE számára, hallja meg az autonómia védelmében leköszönő szenátus üzenetét. – Vegye észre sok-sok ezer magyar ember, művész, tudós, tanár, tanszékek, magyar és külföldi színházak, színházi és filmes szakszervezetek, egyetemi hallgatók szolidaritását. Függessze fel a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumát, és kezdjük elölről, az egyetem fél éve készen áll a tárgyalásokra – mondta el zárásként Novák.

A sajtótájékoztató végén a hallgatók egyik képviselője bejelentette, a blokádot továbbra is fenntartják.

A teljes beszéd ITT olvasható.

Vidnyánszky Attila egyébként éppen a vasárnap esti Bayer show-ban beszélt arról, hogy ők akkor is elindítják a tanévet, ha a vezetés nem teszi.

Legnépszerűbb cikkeink