Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Az oroszok másfél milliárd dolláros hitel adnak Belarusznak 

Létrehozva:

Az orosz elnök mindenben támogatja fehérorosz kollégáját.

Moszkva másfél milliárd dollár állami hitelt nyújt Minszknek – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Szocsiban fogadta fehérorosz hivatali partnerét, Aljakszandr Lukasenkát.

Putyin tévékamerák előtt hangsúlyozta, hogy a hazájukban kialakult helyzetet a fehéroroszoknak maguknak kell tárgyalások útján megoldaniuk, „külföldről érkező súgás nélkül”. Logikusnak és időszerűnek nevezte, hogy Lukasenka alkotmánymódosítást kezdeményezett hazájában.

Leszögezte, hogy Moszkva elkötelezettje marad a Minszkkel kötött együttműködési megállapodásoknak, egyebek mellett a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetén és a Szövetségi Államon belül. Hangsúlyozta, hogy a két ország katonai együttműködését folytatni kell.

Putyin a találkozón kifogásolta, hogy a kétoldalú áruforgalom több mint 21 százalékkal csökkent, amit elsősorban a koronavírus-világjárvány számlájára írt. Indítványozta a korábbi nagyságrend helyreállítását. Emlékeztetett rá, hogy Oroszország a legnagyobb befektetője a szomszédos ország gazdaságának, rámutatva, hogy egyedül az épülő nukleáris erőmű értéke 10 milliárd dollár.

Lukasenka köszönetet mondott Putyinnak a fehérorosz helyzetben képviselt álláspontjáért és azért, hogy rámutatott: a fehérorosz határok egyúttal a Szövetségi Állam határai is. Nehezményezte, hogy a NATO az ellenzéki tüntetések idején hadgyakorlatot tartott Fehéroroszország közelében, és arra hívta fel vendéglátóját, készítse fel csapatait arra, hogy ellenálljanak egy esetleges agressziónak.

A két elnök nem tervezi dokumentumok aláírását és nem tartanak sajtótájékoztatót sem. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink