Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Hárítjuk a felelősséget, ha bántanak egy gyereket

Zsigmond Viktória

Létrehozva:

Képünk illusztráció

Téves az a gondolat, amely szerint egy szomszédnak nincs köze a mellette élő család vitájához, főleg akkor, ha gyermekbántalmazásról van szó.

Bár a törvény a szomszédot nem kötelezi bejelentésre, nem szabad csukott szemmel elmenni mellette.

Aki társasházban él, ismeri a helyzetet: a szomszédokról néha többet lehet tudni, mint amennyit szeretnénk vagy illik. Én is tudok pár dolgot, még úgy is, hogy szerencsére vastag falak vesznek körbe, a szomszédok pedig csendesek, visszahúzódóak, nincs probléma a házban. Egyik reggel viszont olyat hallottam, amire én sem voltam felkészülve.

Először dörömbölés hangja szűrődött át a falon, majd egy üvöltő női hang. Pár másodperc múlva pedig egy kislány sikítását is hallottam. Kétszer sikított, majd teljes csend lett. Csak ültem a kanapén, kezemben a kávéval, és azon töprengtem, hogy mit tegyek? Egyáltalán: mit tehetek? Egy családi vitánál hol húzódik a szomszéd határa? Mi van akkor, ha azt a gyereket bántották? Felelős vagyok abban, ha valami történik? Ezekre a kérdésekre kerestem meg a választ.

Mehet a névtelen bejelentés

Az egyik ok, amiért a szomszédok nem lépnek, hogy úgy gondolják, nincs közük egy másik család vitájához. Az érintetteknek nem is kell feltétlenül tudni arról, hogy ki hívta ki a rendőröket, mivel akár névtelen bejelentést is lehet tenni. Azonban a rendőrség szerint „a jogsértés körülményeinek tisztázásához a feljelentésnek tartalmaznia kell a cselekmény helyét és idejét, az elkövetés körülményeinek leírását, továbbá – amennyiben rendelkezésre áll – a bizonyítási eszközök megjelölését, lehetőség szerint azokat eredetiben csatolva a feljelentéshez”. Ha a helyszínen a rendőrség megállapítja például a kiskorú veszélyeztetettségét, akkor ők jelezni fogják ezt a bántalmazás helye szerint illetékes gyermekjóléti szolgálatnak, illetve a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának.

Azonban nem muszáj a rendőrséghez fordulni, ugyanis Budapest Főváros Kormányhivatala lapunknak elmondta, hogy ha bárki a környezetében gyermek veszélyeztetettségét észleli, egyrészt jelzéssel élhet a gyermek lakóhelye, tartózkodási helye szerinti gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó szolgáltatónál (Gyermekjóléti Szolgálat, Család- és Gyermekjóléti Központ), másrészt a gyermek bántalmazása, illetve súlyos elhanyagolása, vagy más súlyos veszélyeztetés, vagy a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása esetén hatósági eljárást (gyámügyi eljárást) kezdeményezhet a gyermek tartózkodási helye szerint illetékes járási vagy kerületi hivatalnál. A Kormányhivatal szerint akár névtelenül is be lehet jelenteni a gyermek veszélyeztetettségét, de a hatóság a kezdeményező adatait így is, úgy is zártan kezeli.

A szomszéd nem felelős

Felmerül a kérdés: ha valaki tisztában van azzal, hogy a szomszédban rendszeresen bántanak egy gyermeket, akkor az illető „tettestársnak” nevezhető-e az ügyben. A kormányhivatal szerint a gyermekvédelmi törvény felsorolja azokat az intézményeket és személyeket, akik a gyermek veszélyeztetettsége esetén kötelesek jelzéssel élni. A szomszéd nem szerepel a listán, így számukra csak lehetőségként fogalmazza meg a törvény a bejelentést vagy a hatósági eljárás kezdeményezését. Ha valaki nem jelenti be a bántalmazást, akkor az nem jár jogkövetkezménnyel, tehát felelősségre nem vonható. A Kormányhivatal szerint viszont

erkölcsi kötelesség és bárkitől elvárható magatartás, hogy ha gyermek veszélyeztetettségét észleli, az jelezze.

A kérdésre a rendőrségtől is hasonló választ kaptunk, mint fogalmaztak, „a szomszéd a kérdésben megfogalmazottak alapján nem vonható felelősségre, amennyiben azonban büntetőeljárás indul az ügyben, úgy tanúkénti kihallgatására sor kerülhet”.

Hárítjuk a felelősséget

Én akkor és ott nem mertem lépni, de több ismerősömet is megkérdeztem, hogy mit tenne hasonló szituációban. Többségük azt mondta, hogy valószínűleg ő sem kapna rögtön a telefon után. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint egyszerűen próbáljuk lerázni magunkról a felelősséget.

„Mindenek előtt fontos leszögezni: nincs olyan, hogy kis pofon vagy nagy pofon. A fizikai vagy lelki bántalmazás minden formája hatással van egy gyermekre, ez azonnali beavatkozást igényel, és ebből a helyzetből minél előbb ki kell őt emelni. Sokszor az emberek leértékelik azt az egy pofont, ami elcsattan, vagy egyszerűen becsukják a szemüket és fülüket, és úgy tesznek, mintha ez nem történt volna meg. Ez a felelősség hárítása, közben pedig nyugtatjuk magunkat, hogy biztosan lesz majd más, aki segít. Ez a fajta segítségelhárítás olyan emberre vallhat, aki fél a következményektől, nem akar belefolyni egy másik család ügyébe, még akkor sem, ha látja, hogy baj van” – mondta Makai, hozzátéve, hogy a bíróság, az eljárások folyamata is elriaszt a segíteni akarástól.

Legnépszerűbb cikkeink