Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Nyílt napon lehet vasárnap ismerkedni az SZFE-vel

Létrehozva:

Sőt, az érdeklődők tiszteletbeli SZFE-sek is lehetnek. A kurzusok és előadások kiköltöznek a Vas utcába.  

„Most az egyetem egy bunker, ahová bezárkóztak a hallgatók és a tanárok”, mondta Vidnyánszky Attila az Origónak, és talán emiatt is szervez nyílt napot az SZFE diákközössége vasárnap délelőtt 10 órától 15 óráig.

Mint írják, „Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, továbbra sem kaptunk érdemi reakciót a két héttel ezelőtt kihirdetett követeléseinkre a Minisztériumtól; az antidemokratikus módon kinevezett kuratórium tagjai viszont gőzerővel folytatják az ellenünk indított lejáratókampányt.

Azt állítják rólunk, hogy egy zárt közösség vagyunk – szeretnénk meghívni egy nyílt napra, és ezzel a Titkos Egyetem tiszteletbeli hallgatójává avatni minden érdeklődőt.

Az Egyetem épületébe továbbra is csak az egyetemi polgárok léphetnek be, az előadások és kurzusok azonban néhány óra erejéig kiköltöznek „Magyarország legszabadabb utcájába”.”

Minden résztvevőtől maszkviselést és távolságtartást kérnek a szervezők. 

Legnépszerűbb cikkeink