Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Navracsics Tibor: „Nem foglalkozom vele”

Létrehozva:

Az egykori miniszter és uniós biztos magyar kormánybiztos lett: erről szívesen beszélt a lapunknak. De más témákról is voltak kérdéseink.

– Egy hónappal ezelőtt azt mondta a Népszavának, hogy jobbra tolódott öntől a Fidesz. Úgy tűnt, parkolópályán van a párton belül, ehhez képest kiderült, hogy a kormány által létrehozott négy gazdaságfejlesztési övezet egyikének kormánybiztosa lett.
– Eddig is kormányzati pozícióban voltam, 2019. december 1-jétől a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosának kormánybiztosa vagyok.

– Hogy találta meg ez az új feladat?
– Tudja, én dunántúli vagyok, veszprémi, és mint említettem, az Európa Kulturális Fővárosa programot vezetem kormánybiztosként. Ehhez kapcsolódik az észak-dunántúli gazdasági övezet. A kettő kiegészíti egymást, úgyhogy nem láttam benne különösebb ellentétet.

– Mi lesz a dolga, mivel jár majd ez a munka?
– Alapvetően koordinatív a feladat, a térségben lévő önkormányzatok, gazdasági szereplők, civil szervezetek tevékenységét kell olyan mértékben koordinálni, hogy az egy egész régió számára jól értelmezhető tervvé és cselekvéssé váljon.

– Ez a járványügy után kialakult válság kezelésére is kiró már feladatokat?
– Nekünk most egy térségi gazdaságfejlesztési elképzelést kell készíteni, ezen már dolgozik a győri Széchenyi Egyetem és a Veszprémi Pannon Egyetem is. Tehát igen, a járvány is kihat az adott térség problémáira, és fejlesztéseire, és ha jól tudom, a kormányzat elképzelése az, hogy ennek a négy gazdasági övezetnek a fejlesztési elképzelései egy nemzeti stratégiában álljanak majd össze. Nyilván és remélhetőleg majd források is lesznek hozzá. Ez a másik pont, ahol kapcsolódik a járvány utáni időszakhoz a mi feladatunk: nem kizárt, hogy az EU-ból pontosan a válságkezelésre szánt források egy része (az EU összesen 750 milliárd eurót szavazott meg a tagállamoknak a koronavírus-járvány gazdasági kárainak enyhítésére – a szerk.) is itt fog hasznosulni.

– Emellett marad még másra is energiája, ideje?
– Továbbra is vezetem a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az Európa Stratégia Kutatóintézetet, aminek a blogját is írom, és tanítok az ELTE ÁJK-n docensként.

– A gazdaságfejlesztésről könnyen eszünkbe juthat Göd esete, ahol a kormány különleges gazdasági övezetet hozott létre, és kiemelte a Samsung-gyár bővítésének projektjét a város önkormányzatának fennhatósága alól, valamint az itt termelődő iparűzési adó elosztásáról is a megyei önkormányzat dönt. Létrejöhet ilyen övezet máshol is?
– Azt a döntést nem én hoztam meg, és nem tudom, hogy aki meghozta, az készül-e hasonlóra. Mi alapvetően fejlesztési terveket készítünk elő és a helyi, illetve regionális szinten működő szereplők közötti koordinációt próbáljuk megteremteni.

– Kérdeznék a járványügyről, hogy mi a véleménye a…
– Nincsen véleményem ezzel kapcsolatban, én a gazdaságfejlesztésért vagyok felelős, illetve az Európa Kulturális Fővárosa projektért.

– Oktatási biztos volt az Európai Bizottságban…
– Régen, de már lezártam azt az időszakot.

– Mit gondol az SZFE ügyéről?
– Mint kormánybiztos, semmilyen véleményem nincs ezzel kapcsolatban. Az állampolgári véleményemet nem a sajtóban fogom elmondani, hanem a barátaimnak.

– Még egy kérdésem lenne, ön szerint Nyugaton lemondana egy politikus egy olyan ügy után, mint Szijjártó Péter jachtozása?
– Nem az Észak-Dunántúlon történt ez a jacht-ügy, tehát nem foglalkozom vele.

Legnépszerűbb cikkeink