Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Varga Mihály szerint fantasztikus sikereink vannak az adóelkerülés elleni harcban

Létrehozva:

Eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései: míg 2013-ban a magyar adóelkerülési ráta 21 százalék volt, 2019-re – számos nyugat-európia országot is megelőzve – már 6,6 százalékra javult  – tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály az Európai Bizottság csütörtökön megjelent, áfarésről szóló tanulmányát kommentálva.

Az Európai Bizottság is elismeri a gazdaságfehérítés magyarországi eredményeit – jelentette ki a pénzügyminiszter. Mint mondta: az online korszak bevezetése előtt még az Európai Unió legnagyobb adóelkerülési mértékével bíró államai között szerepelt Magyarország.  A gazdaságfehérítés online korszakát 2014-ben indította el a kormány, ekkortól vált kötelezővé az online pénztárgép használata. A következő évben indult az akár (elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer) éles üzeme, majd 2018. júliustól, az online számlázás bevezetésével még tovább szűkült a csalárd adózók mozgástere – idézte fel a pénzügyminiszter. 

Ennek köszönhetően 2018-ban Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben az adóelkerülés az európai országok között – hangsúlyozta Varga Mihály, hozzátéve, hogy az 5,1 százalékpontos csökkentéssel már két éve jobb eredményt értünk el, mint Németország. A bizottság szakértőinek előzetes becslése alapján 2019-ben az áfarés mértéke még tovább, 6,6 százalékra javult, ezzel az értékkel megelőztük Ausztriát és Dániát is.

A magyar gazdaságfehérítés online találmányai amellett, hogy nemzetközi szinten is példaértékű modellekké váltak, megteremtették az adócsökkentés költségvetési lehetőségét is. A koronavírus-válság idején különösen fontos, hogy – védve a tisztességes vállalkozásokat – senki se bújhasson ki az adók megfizetésének kötelezettsége alól, ezért a feketegazdaság elleni küzdelem folytatódik – húzta alá a tárcavezető. A cél az, hogy a történelmi mértékűre csökkent adóelkerülési ráta még kisebb legyen – nyomatékosította Varga Mihály, megjegyezve, hogy így a költségvetési egyensúly fenntartása mellett még a koronavírus-válság ellenére is folytatódhat a kormány adócsökkentő politikája.

Az OLAF kicsit máshogy látja a forrásfelhasználás eredményességét. 

Legnépszerűbb cikkeink