Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Lukasenka: nem azért választottak meg, hogy most továbbadjam a hatalmat

Létrehozva:

Marija Kalesznyikava fehérorosz ellenzéki vezető fejére kámzsát húztak a biztonsági szolgálat emberei, és azzal fenyegették, hogy megölik – ismertette csütörtökön az ellenzéki Koordinációs Tanács ügyvédje Kalesznyikava vallomását. Lukasenka ismét elmondta, nem adja át a hatalmat, és keményebb fellépést sürget a hatóságok részéről. 

Ljudmila Kazak ügyvéd emberrablás és halálos fenyegetés miatt feljelentést tett csütörtökön a bűnözéssel és korrupcióval foglalkozó főigazgatóság és a belbiztonsági szolgálat (KGB) emberei ellen, írja az MTI. Ehhez csatolta Kalesznyikava vallomását, amely szerint azzal is fenyegették, hogy akarata ellenére is kitoloncolják az országból, vagy 25 évre börtönbe zárják.

„Elhangzottak fenyegetések, hogy elveszik az életemet, és én komolyan vettem őket. Az mondták például, hogy akkor is kivisznek – élve vagy darabokban – a Fehérorosz Köztársaság területéről, ha önként nem távozom. Olyan fenyegetések is elhangzottak, hogy 25 évre megfosztanak a szabadságtól, és problémákat okozhatnak nekem a fogva tartás helyszínein” – írta Kalesznyikava.

Kalesznyikavát és két ellenzéki társát keddre virradóra próbálták meg kizsuppolni Ukrajnába, de ő azzal, hogy összetépte az útlevelét, meghiúsította ezt, és ezért őrizetbe vették. A fehérorosz nyomozó bizottság szerdán megerősítette, hogy Kalesznyikava, illetve az aznap előállított Makszim Znak és Ilja Szalej őrizetben van. Azzal gyanúsítják őket, hogy destabilizálják az országot, és megsértik a nemzetbiztonságot. Kalesznyikava és Znak tagja az ellenzéki Koordinációs Tanácsnak, és fontos szerepet játszott az ellenzék által elcsaltnak tartott augusztus 9-i választás óta az Aljakszandr Lukasenka elnök lemondását követelő tiltakozó megmozdulásokban. Szalej a tanács ügyvédje.

A fehérorosz ügyészség augusztus 19-én közölte, hogy az államhatalom megdöntésére irányuló nyilvános felhívások és nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenység miatt indított eljárásokat. A hatósági intézkedés nyilvánvalóan elsősorban az öt nappal korábban, Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt javaslatára létrehozott Koordinációs Tanács tagjai ellen irányul.

Csütörtökön tucatnyi fehérorosz jogvédő szervezet követelte Kalesznyikava, Znak és Szalej, illetve minden „politikai fogoly” azonnali szabadon engedését és az ellenük folytatott büntetőjogi eljárások leállítását. Közös közleményük a Vjaszna civil szervezet holnapján jelent meg.

A fehérorosz belügyminisztérium közben szokásos napi tájékoztatójában tudatta, hogy szerdán 37 embert állítottak elő a tömegrendezvényekre vonatkozó törvények megsértése miatt, és 26 embert őrizetbe vettek, akikre bírósági eljárás vár.

Lukasenka csütörtökön ismét kijelentette, hogy nem adja át a hatalmat, és azt sem nem engedi, hogy az ismét „sárban fetrengjen”. „Ne legyenek ki nem mondott dolgok. Gyakran a szememre vetik, hogy ‘ő nem adja át a hatalmat’. Helyesen vetik ezt a szememre. Engem nem ezért választott meg a nép” – hangoztatta az elnök, amikor bemutatta az új főügyészt, Andrej Svedát. Szavait a BelTA hírügynökség idézte.

Az ellenzék által választási csalással vádolt Lukasenka azzal folytatta, nem azért ruháznak fel valakit hatalommal, hogy „a kezébe vegye, eldobja és továbbadja”. A 90-es évek közepén szerinte a hatalom „sárban fetrengett, beletörölték a lábukat”, és ő nem engedi meg, hogy Fehéroroszország visszatérjen azokba az időkbe. Leszögezte ismét, hogy tüntetések nyomására nem lesz hatalomváltás az országban. Felszólította az ügyészséget, hogy még keményebben reagáljon „mindenféle koordinációs tanácsok és szervezetek” cselekedeteire. (MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink