Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Gyurcsány: Ami ránk vár, az nem kormányváltás, hanem rendszerváltás

Létrehozva:

Az volt a célom, hogy jó időben figyelmeztessek mindenkit – mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az ellenzék esetleges győzelmének következményeiről az InfoRádió Aréna című műsorában. 

Gyurcsány szerint fölépült egy alapvetően önkényre épülő világ, akik a hatalom kizárólagosságának megszerzésére törekednek, és akik ennek a felépítésében vezető szerepet játszottak, azokra nem kell számítani a következő kormánynak, mert

Orbán bukása után ami ránk vár, az nem kormányváltás, hanem rendszerváltás.

Úgy véli, a demokratikus polgári rendszerek berendezkedése alapvetően a párbeszéden, a hidak építésén nyugszik. Ezt sutba vágja a kormány, és valamennyi olyan intézményt, amelynek az lenne a dolga egy polgári demokráciában, hogy ellensúlyát képezzék a kormány túlhatalmának, politikai értelemben elfoglalták. „Szemben áll egy demokratikus Magyarország víziója az orbáni önkény víziójával, és a kettő között nem építünk hidat” – mondta.

Gyurcsány szerint nem lesz árokbetemetés abban az értelemben, hogy nem kell kompromisszumot kötni a polgári demokráciát megerőszakoló eszmékkel és azok képviselőivel. Azt viszont természetesen tudomásul kell venni és el kell fogadni, hogy különböző gondolatok vannak egy szabad demokratikus világban. Ezeket nemcsak tiszteletben kell tartani, hanem védeni is kell.

Lehet a kormánnyal szemben politizálni. Egy dolgot nem lehet csinálni, hogy visszatérjünk az önkény világába – vallja Gyurcsány. Ne legyen érdekes és fontos, hogy egy iskolaigazgató kire szavaz, ne legyen érdekes és fontos, hogy valakinek milyen a kulturális ízlése, istenhite, mert ez nem tartozik a hatalomra.

Nekünk az a dolgunk, hogy jó egészségügyet, jó oktatást biztosítsunk, védjük meg azokat, akiknek állami védelemre van szükségük.

– tette hozzá.

Biztosítsuk az egyetemek, a színházak szabadságát, és ebbe nem fér bele az erőszak kultúrája, amely most a legpőrébben mutatja meg magát.

„Én olyan országot szeretnék, ahol a haza és a nemzet része a demokráciát tiszteletben tartó nemzeti konzervatív is, ahol a színházaknak nem mondja meg a kormány, hogy milyen szellemben kell színházat csinálni, mert nincs jobb- meg baloldali színház, hanem jó meg rossz színház van, és hogy melyik a jó, meg melyik a rossz, arról a közönség dönt, a szakma dönt, a kritikusok döntenek. Ahol sok tíz év alatt kialakult szakmai kultúrát és konszenzust nem hatalmi szóval változtatjuk meg, hanem türelmes, hosszan tartó párbeszédben. Én ilyen világban gondolkodom” – mondta a DK elnöke.

Legnépszerűbb cikkeink