Nagyvilág
UNICEF: rekordalacsony szintre csökkent tavaly a gyermekhalandóság
Az ENSZ gyermekalapja szerint a gyermekhalálozások több mint felét a Szaharától délre elhelyezkedő országokban jegyezték fel.
Rekordalacsony szintre csökkent tavaly a gyermekhalandóság, de a koronavírus-járvány veszélybe sodorhatja az évek során elért eredményt – idézi az UNICEF szerdai közleményét az MTI.
Mintegy 5,2 millió ötévesnél fiatalabb gyermek halt meg tavaly jórészt elkerülhető okokból az UNICEF jelentése szerint, ami lényegesen alacsonyabb érték, mint a statisztikai felmérés kezdetekor, 1990-ben feljegyzett 12,5 millió haláleset.
Az olyan betegségek megelőzése és kezelése, mint a születéskori komplikációk, a tüdőgyulladás és a malária, illetve az oltóanyagok kulcsszerepet játszottak több millió gyermek életének megmentésében az utóbbi három évtizedben.
A jelentés szerint a gyermekhalálozások több mint felét a Szaharától délre elhelyezkedő országokban jegyezték fel tavaly, 28 százalékát pedig Közép- és Dél-Ázsiában.
Idén a pandémia komolyan megterhelte az egészségügyi ellátórendszereket, gyermekek millióit sodorva veszélybe – hangsúlyozta az UNICEF.
„A nemzetközi közösség már túl messzire jutott a megelőzhető gyermekhalálozások felszámolásában ahhoz, hogy a koronavírus-járvány feltartóztasson minket” – fogalmazott Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója.
„Az egészségügyi rendszerek és szolgáltatások újraindításához égetően szükséges beruházások nélkül ötévesnél fiatalabb gyermekek, különösen csecsemők milliói halhatnak meg” – tette hozzá.
Az UNICEF által a nyáron megfigyelt 77 ország kétharmada jelentett fennakadásokat a gyermekek egészségügyi ellátásában, betegségekkel szembeni beoltásában. A gondok főként arra vezethetőek vissza, hogy a szülők koronavírus-fertőzéstől tartva kerülték a klinikákat, amelyek egy része be is zárt, illetve csökkentett kapacitással működött.
A gyermekhalandóság Afganisztánt, Bolíviát, Líbiát, Szudánt és Pakisztánt érintette a legsúlyosabban.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében