Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Sikerült csaknem megduplázni a Magyarországon költő szalakóták állományát

Létrehozva:

A most záruló szalakóták (Coracias garrulus) védelméért indított, uniós támogatásával megvalósított projektnek köszönhetően egy évtizedben sikerült csaknem megduplázni a színpompás madárfaj Magyarországon költő állományát – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) igazgatója szerdán Szatymazon.

Halmos Gergő a hatéves projekt eredményeit bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy az egykor a Kárpát-medencében közönséges fészkelőnek számító szalakóták állományának védelme már az 1980-as években elkezdődött mesterséges odúk kihelyezésével.

A populáció megerősítését azonban az Európai Unió Life Nature alapján támogatásával megvalósított 5 millió eurós költségvetésű komplex projekt tette lehetővé, melyben a konzorciumvezető MME partnere volt a Kiskunsági és a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, a Dalerd Zrt. és a romániai Milvus csoport, valamint Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség.

Tokody Béla, a program koordinátora kifejtette, a szalakóták 1980-as évek közepére szinte teljesen eltűntek Magyarországról, a Duna-Tisza-közén maradt 3-500 páros állomány. A létszámcsökkenést főként a költőhelyek fogyatkozása és a táplálkozási területek zsugorodása okozta. A védelmi intézkedéseknek köszönhetően ez 2010-re 1000-1200 párra növekedett.

A 2014 őszén kezdődött projekt során országszerte 2300 mesterséges odút helyeztek ki, a szalakóták ugyanis nem építenek saját fészket, nagy testű harkályok által vájt odvakban, természetes üregekben költenek. Százötven természetbarát szemléletű gazda bevonásával a faj számára kedvező területeket alakítottak ki: madárvédelmi berendezéseket és a madarak táplálkozását megkönnyítő T-fákat telepítettek – tudatta a szakember.

A legutóbbi becslések szerint 2000-2200 párra növekedett a szalakóták költőállománya, és a faj a Dunántúlra is visszatelepült.

Partiumban, Románia nyugati részén 800 mesterséges odút helyeztek ki, valamint ezer középfeszültségű oszlopot szigeteltek, a magas pontokra kiülő, zsákmányra leső szalakótákat veszélyeztető áramütések megelőzése érdekében.

A kezdeményezés részeként Magyarországon először kaptak műholdas, illetve geolokátoros jeladót szalakóták, így a szakemberek részletes információkat szerezhettek a madarak vonulási útvonaláról és telelőterületéről, illetve a költési időszakban használt territóriumok nagyságáról. Kiderült, a Kárpát-medencében költő szalakóták Namíbia, Botswana, Angola területén töltik a téli hónapokat.

A harminc centiméteres testhosszúságú szalakóta (Coracias garrulus) zömök termete a szajkóra emlékeztet. Nem véletlenül tartják a hazai madárfauna egyik legszínpompásabb tagjának: tollazata azúrkék, háta gesztenyésvörös, szárnya ragyogó kék, fekete szegéllyel, farka zöldeskék, a középső farktollak sötétszürkék.

Viselkedése a gébicsekhez hasonló: száraz kazlakon, póznákon, faágakon leskelődik, s magas figyelőhelyéről lelibbenve kapja el a rovarokat. A tavaszi párválasztás idején a magasba emelkedik és bukfencezve zuhan lefelé, majd ismét felemelkedve mutatványait többször is megismétli. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink