Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Romániában meghaladta a négyezret a járvány halálos áldozatainak száma

Létrehozva:

Fertőtlenítést végző emberek a Bukarest melletti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren. M.Moira / Shutterstock

Romániában ismét több mint ötven koronavírusos beteg haláláról számoltak be a hatóságok szerdán, ezzel meghaladta a négyezret a járvány halálos áldozatainak száma.

A stratégiai kommunikációs törzs szerdai összesítésében szereplő 51 haláleset csaknem 20 százalékkal meghaladja az utóbbi két hét átlagát. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint az EU-ban lakosságarányosan továbbra is Romániában a legmagasabb a koronavírus-fertőzésnek tulajdonítható halálozási ráta. Az utóbbi két hétben Romániában minden egymillió lakosra 31 koronavírus-haláleset jutott, ami több mint hétszerese az európai uniós átlagnak.

Az utóbbi 24 órában újabb 1271 embernél mutatták ki a koronavírust Romániában, ami nyolc százalékkal magasabb az utóbbi két hét átlagánál, de nem lóg ki a sorból. Az országban immár több mint egy hónapja egyenletesnek mondható a járvány terjedési üteme, a napi fertőzések átlaga pedig 1200 körül mozog a tesztek számának függvényében.

Az országban több mint 98 ezer fertőzést regisztráltak a járvány kezdete óta, közülük 41 ezret gyógyultnak nyilvánítottak.

Az ismert aktív esetek közül 7137 beteget kezelnek kórházban, a súlyos esetek száma pedig egy hete folyamatosan de nem számottevően csökken: jelenleg 459-en szorulnak intenzív kezelésre. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink