Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Újabb oktató mondott fel az SZFE-n

Létrehozva:

Forrás: Facebook / Színház- és Filmművészeti Egyetem

27 év után M. Tóth Géza is felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

A bejelentés az intézmény Facebook-oldalán olvasható. Miként M. Tóth írja: “Számomra minden emberi közösség (család, település, munkahely, egyházi gyülekezet) legvonzóbb szerkezeti modellje a belülről építkező önkormányzatiság, amikor a közösség minden tagjának joga, lehetősége, sőt, felelőssége van arra, hogy a legjobb szándéka és tudása szerint fejlődjön, dolgozzon, véleményt alkosson, tervezzen, tévedjen. […] Kívülről, felülről hierarchiába szervezett, nagy munkaerő-áramlással jellemezhető ipari vállalatok kimondottan eredményesen tudnak működni a maguk területén, de egy ugyanilyen logika szerint menedzselt egyetem soha nem lehet annyira hatékony és sikeres, mint az, amelynek kizárólagosan a saját polgárai jogosultak rendelkezni a saját szervezetükről, működési szabályaikról. Az egyetemek önrendelkezése nem öncél, és nem jelenti az ott folyó munka külső szakmai kontrolljának hiányát.”

Az új működési rend szerint előkészített szerződését már nem írta alá.

A teljes poszt itt olvasható:

Legnépszerűbb cikkeink