Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Cihanouszkaja: senki ne kössön nemzetközi megállapodásokat Lukasenkáékkal

Létrehozva:

Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető arra figyelmeztetett kedden, hogy senki ne kössön nemzetközi megállapodásokat Aljakszandr Lukasenka kormányával, mert a majdani, demokratikusan megválasztott hatalom nem fogja őket magára nézve kötelezőnek tekinteni.

A Vilniusban tartózkodó Cihanouszkaja videokapcsolaton keresztül szólalt fel az Európa Tanács politikai kérdésekkel és demokráciával foglalkozó bizottságában.

Sem országok, sem pártok nem várhatják el, hogy a fehérorosz nép és az általa igazságosan és demokratikusan megválasztott kormány jóváhagyjon olyan egyezményeket, amelyeket akaratuk ellenére kötött a minszki illegitim rezsim – mondta.

A Reuters ezzel összefüggésben felhívja a figyelmet arra, hogy Linas Linkevicius litván külügyminiszter hétfőn aggodalmát fejezte ki: Lukasenka szerinte arra készül, hogy feladja országa függetlenségét, és megállapodást írjon alá Oroszországgal az integráció elmélyítéséről. Cihanouszkaja feltehetően erre reagált.

Hatperces beszédében megismételte, hogy nem ismeri el az augusztus 9-i elnökválasztás eredményeit, mert a hatalom meghamisította őket. Leszögezte, hogy Lukasenka nem legitim elnök, és többé nem képviseli az országot.

„Egyetlen nemzetközi szervezet sem ismerte el ezeket az eredményeket. A fehérorosz nép is elutasította a meghamisított eredmények elismerését. Ezt azt jelenti, hogy Lukasenkának semmilyen jogi alapja nincs arra, hogy az országunk elnöke maradjon. Ő többé nem képviseli Fehéroroszországot” – szögezte le Cihanouszkaja.

Felszólította a nemzetközi közösséget, hogy gyakoroljon nyomást Minszkre.

A hatalom szemlátomást most egyenként zsuppolja ki az országból az ellenzék által alakított Koordinációs Tanács tagjait. Miután közvetlenül a választások után arra kényszerítették Cihanouszkaját, hogy Litvániába távozzon, szombaton a tanács egyik tagját Lengyelországba, két társát pedig keddre virradóra Ukrajnába zsuppolták ki. Sajtóértesülések szerint ki akarták toloncolni keddre virradóra Ukrajnába Lukasenka egyik legkeményebb bírálóját, Marija Kalesznyikavát is, de ő szembeszegült, a határon eltépte az útlevelét, ezért őrizetbe vették.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink