Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Brexit: Még mindig folynak a tárgyalások az EU-val a kereskedelemről

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forrás: Shutterstock

A brit kormány átfogó szabadkereskedelmi megállapodást kíván elérni az EU-val, ám az erről tartott eddigi hét tárgyalási fordulón nem történt érdemi előrelépés.

Még mindig van idő arra, hogy Nagy-Britannia és az Európai Unió megállapodásra jusson a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről, de ehhez az szükséges, hogy az EU „reálisabban” álljon hozzá a tárgyalásokhoz – közölte a kedden kezdődő újabb tárgyalási forduló előtt a brit tárgyalóküldöttség vezetője.

David Frost brit főtárgyaló és Michel Barnier, az Európai Bizottság tárgyalóstábjának vezetője kedden Londonban kezdi a nyolcadik fordulót.

Frost hangsúlyozta: Barnier-val tartandó megbeszélésén megerősíti azt az egyszerű és észszerű, London által többször előterjesztett kérést, hogy a két fél kössön szabadkereskedelmi megállapodást olyan feltételekkel, amelyek alapján az unió más partnerekkel már aláírt ilyen egyezményeket.

A brit tárgyalásvezető szerint ugyanakkor London álláspontjának meghatározó eleme, hogy Nagy-Britannia szuverén ország, és „elérkezett az ideje, hogy az EU is maradéktalanul felismerje ezt a realitást”.

Ha az unió a hátralévő nagyon szűkös időben erre nem képes, akkor Nagy-Britannia és az EU kereskedelme a továbbiakban olyan feltételrendszer alapján folytatódhat, amely például Ausztrália és az unió kétoldalú kereskedelmi forgalmában is érvényesül – közölte Frost.

Hozzátette: a brit kormány gyorsítja a felkészülést erre az eshetőségre.

Ausztrália és az EU két éve tárgyal egy szabadkereskedelmi megállapodásról, ám jelenleg nincs külön kétoldalú kereskedelmi egyezmény közöttük.

Ha Londonnak nem sikerül szabadkereskedelmi megállapodást kötnie az unióval, az valójában azt jelentené, hogy Nagy-Britannia és az EU kereskedelme a jelenleg érvényben lévő, decemberben lejáró átmeneti időszak után a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódhat, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kereskedelmi forgalomban.

David Frost szerint ugyanakkor a kedden kezdődő nyolcadik tárgyalási fordulón még mindig van idő „egy jó megállapodás” elérésére az unióval.

Boris Johnson brit miniszterelnök hétfői nyilatkozatában mindazonáltal leszögezte: az október 15-én esedékes EU-csúcsértekezletig megállapodásra kell jutni annak érdekében, hogy az egyezmény az év végéig, vagyis az átmeneti időszak lejártáig életbe léphessen.

Johnson szerint nincs értelme olyan menetrendekben gondolkodni, amelyek túlnyúlnak ezen az időponton.

„Ha addig nem jutunk egyezségre, akkor nem látok esélyt arra, hogy lesz köztünk szabadkereskedelmi megállapodás” – fogalmazott a brit kormányfő.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink