Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Elkapta a covidot az ukrán főpap, aki szerint a melegek terjesztik a betegséget

Létrehozva:

A 91 éves papot kórházban ápolják.

Koronavírusos lett és kórházba került Ukrajnában az Ukrán Ortodox Egyház pátriárkája, Filaret – írja a kyivpost.com nyomán a hvg.hu. A 91 éves egyházi vezető állapota a hatóságok szerint jelenleg stabil.

Filaret márciusban azzal került a hírekbe, hogy azt mondta az ukrán közmédia egyik tv-csatornájának, „a koronavírus Isten büntetése az emberiség bűneiért”. Tovább is ment, mert azt is hozzátette, hogy ezen elsősorban az azonos neműek házasságát érti.

A kijelentése komoly vihart kavart Ukrajnában, egy kijevi LMBT csoport be is perelte ezért Filaretet, arra hivatkozva, hogy az ilyen kijelentések kirekesztőek és erőszakhoz vezethetnek, pláne a járványhelyzet idején.

A félelmük nem volt alaptalan, mert Ukrajnában már a járvány kitörése előtt is voltak atrocitások fertőzöttek miatt. Amikor februárban Vuhanból evakuáltak 45 ukrán, illetve 27 külföldi állampolgárt és a poltavai szanatóriumba akarták szállítani, a helyiek tiltakozásokba kezdtek és összecsaptak a rendőrökkel.

Legnépszerűbb cikkeink