Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A brit orvosok kétharmada otthagyná az állami egészségügyet

Létrehozva:

Leharcoltak, sérültek, kiégettek az ország orvosai.

1758-ből 1214 brit orvos válaszolta azt egy felmérés során, hogy elhagyni tervezi a brit egészségügyet, miután kiábrándult a kormányból a problematikus járványkezelése miatt – írja a Guardian nyomán a Mérce.

Ez a szám a kitöltőknek a kétharmadát jelenti.

Az orvosok főleg a fizetés miatt frusztráltak, de sokan a mentális egészségüket illetően is romlást tapasztaltak, ezért vagy a külföldre költözést tervezik, vagy azt, hogy más szakmába vágnak, esetleg átmennek a magánegészségügybe.

„Az NHS (brit állami egészségügyi szolgáltató) orvosai leharcoltan, sérülten és kiégve jöttek ki ebből a világjárványból. Ez egy sokkoló vádirata annak, hogy a kormány nem becsüli meg az ország doktorait” – mondta Dr. Samantha Batt-Rawden, a kutatást végző brit egyesület vezetője.

Hozzátette, ezek a szakemberek az életüket kockáztatták, hogy biztonságban tartsák az egészségügyet és a pácienseket, és nagy baj, hogy most az ország lehet, hogy elveszíti őket.

A Guardian megjegyzi, a válaszadók 74 százaléka a fizetéssel nem elégedett,  65 százalék emellett a védőfelszerelések hiányát is megemlítette mint befolyásoló faktor az állami egészségügy elhagyását tekintve, 54 százalék pedig arról is beszámolt, hogy úgy érzi, az orvosok

nem mondhatnak véleményt nyilvánosság előtt.

A most bemutatott felmérés több hasonlóságot is mutat a magyar egészségügy problémáival. Dr. Soós Adrianna,  a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint tavaly május óta körülbelül 6 ezer fővel csökkent az egészségügyi alkalmazottak száma, az érintettek pedig főleg az utóbbi hónapokban, a koronavírus-járvány első hulláma alatt vagy után hagyták el a szakmát.

Legnépszerűbb cikkeink