Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

25 liter sósav került elő VV Fanni feltételezett gyilkosának lakásán

Létrehozva:

Az tudható volt, hogy Fanni budapesti albérletéből B. siófoki apartmanjába hajtott, és a férfival látták utoljára őt életben.

A fiatal nő holtteste azóta sem került elő. Azzal kapcsolatban, hogy a gyilkos hová tüntethette a lány földi maradványait, rengeteg elmélet született már, egyebek mellett az is, hogy a Dunába dobta, de ott sem találták a nyomozók – írja a Blikk. A férfi siófoki apartmanjában fellelt 25 liter sósav azonban egy újabb lehetőséget vet fel: ezzel a maró anyaggal ugyanis akár el is tüntethette a lány holttestét a férfi. 

Fanni édesanyja és ügyvédje számára az, hogy nagy mennyiségű sósavat találtak a vádlott lakásában, teljesen új információ volt.

– Nem hittem a szememnek, amikor az újságban olvastam, hogy hidrogén-kloridot találtak annak a férfinak a lakásán, aki kiolthatta az életét. Ezt nekem soha senki nem mondta, pedig többször is beszéltem az ügy nyomozójával. Bár én a szívem mélyén a mai napig reménykedem benne, hogy a lányom holtteste egyszer előkerül, és méltó búcsút vehetek majd tőle, a részletek, amiket most megtudtam, még távolabb taszítottak ettől. Nem tudom elképzelni, hogy valakinek ekkora mennyiségű sósav legyen csak úgy, minden cél nélkül a lakásában. Belegondolni is iszonyú: lehet, hogy ezzel a maró anyaggal tüntette el a lányom testét – reagált a most felmerült új információra ügyvédjén keresztül Fanni édesanyja, Katalin.

Sajnos ettől kezdve nem kizárt, hogy a maró anyag is segített Fanni holttestének eltüntetésében. Amikor a nyomozóknál érdeklődtem a sósav felől, azt a választ kaptam, hogy B. állítása szerint a házhoz tartozó medence tisztításához használta a vegyszert. De ekkora mennyiséget, főleg úgy, hogy tudomásom szerint nem ő volt a gondnok? Felettébb érdekes – fogalmazott az ügyvéd.

A gyilkossági ügy tárgyalása a héten folytatódik.

Legnépszerűbb cikkeink