Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Pierre Gasly élete első győzelmét szerezte az Olasz Nagydíjon

Létrehozva:

Fotó: Shutterstock

Az eseménydús futam után Carlos Sainz és Lance Stroll állhatott még a dobogóra.

Változatosan telt a 71. Forma 1-es Olasz Nagydíj Monzában. Az első sorból a két Mercedes, Hamilton és Bottas rajtolhatott, a két Ferrari pedig hiába volt hazai pályán, csak a 13. és a 17. helyet foglalhatták el a rajtrácson, később pedig mindketten kiestek.

Sebastian Vettelnek az első körökben szállt el a fékje, Charles Leclerc pedig a verseny közepénél a falba csapódott a Ferrarival a Parabolica kanyarnál. Később megvizsgálták a monzai kórházban, ahol rendben találták az állapotát. Max Verstappennek szintén fel kellett adnia a futamot, Lewis Hamiltont pedig 10 másodperces stop&go büntetéssel sújtották, mert behajtott a lezárt bokszutcába. Ezután csak a mezőny végére tudott visszajönni, ahonnan egészen a 7. helyig küzdötte vissza magát.

A végső sorrend: Pierre Gasly nyert, Carlos Sainz nem tudta beérni őt, a dobogó legalsó fokára pedig Lance Stroll állhatott fel. A három versenyző közül egyik sem nyert még futamot, és dobogón is csak egyszer állhattak fejenként.

Több mint hét éve nem fordult elő, hogy nem a Mercedes, a Ferrari, vagy a Red Bull pilótája győzött egy Forma 1-es futamon. Pierre Gasly a Forma-1 történetének 109. futamgyőztese.

Legnépszerűbb cikkeink