Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Radnay Csilla Facebookon reagált Vidnyánszkyra

Létrehozva:

Radnay Csilla a Facebookon reagált a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökének a kijelentesére, miszerint senkit sem akart a tanári karból elküldeni. 

A HOPPArt Társulat alapítójának ugyanis a Nemzeti Színházból ismerősen cseng ez a mondat:

Amikor megérkezett a Nemzetibe, akkor sem sokakkal vállalta fel ezt a konfliktust. Engem sem akart elküldeni, szó szerint ezt mondta: Maradhat, de nem fogok tudni szerepet adni, mert egy más ideológiájú színházat akarok csinálni. 2013. Megvilágosító erejű kijelentés volt. Kiderült belőle egyebek közt, hogy van ideológiám. Nem dédelgetem a sérelmeimet és nem szeretem szaporítani a szót, de most úgy érzem minden alkalmat meg kell ragadni, hogy kimondjuk: hazudsz, kisapám és úgy fogsz belebukni, ahogy kell. Ha nem ma, akkor holnap.

Az eredeti bejegyzés ITT található.

Vidnyánszky Attila néhány napja az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy akik most az SZFE-n tanítanak, végigvihetik az osztályukat, és senkit nem ér retorzió amiatt, mert a vezetői pozíciójáról lemondott.

Legnépszerűbb cikkeink