Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Nemzetek Ligája – Elmarad a hétfői cseh-skót mérkőzés

Létrehozva:

A bejelentés szerint a cseh együttes vizsgálatakor két pozitív esetre derült fény, ezért nem lép a válogatott pályára a hétfői játéknapon.

A cseh csapat péntek este még szerepelt: vendégként nyert Pozsonyban 3-1-re a szlovákok legjobbjai ellen. A találkozó előtt jelentette be a Slavia Praha elnöke, hogy a mérkőzést követően kérni fogja klubja hét játékosának távozását a cseh keretből, mivel a nemzeti csapatnál már a második stábtag kapta el a koronavírust. A prágai együttes a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásában – vagy a svájci Young Boysszal, vagy a dán Midtjyllanddal – mérkőzik szeptember 22-én és 23-án, majd pedig 29-én és 30-án.

Tomas Soucek, a West Ham United középpályása és Patrik Schick, az AS Roma támadója már eleve kihagyni kényszerült a szlovákok elleni összecsapást, mivel korábban házi karanténba kerültek azt követően, hogy közvetlen kapcsolatban voltak a válogatottnál az első pozitív tesztet produkáló – meg nem nevezett – stábtaggal.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink