Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Kásler arra kéri a fiatalokat, tartsák be a járványügyi előírásokat, és mentsenek vele életet

Létrehozva:

Facebook-oldalán, tegezve szólította meg a fiatalokat Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki szerint most nagy feladat vár rájuk. A koronavírus-járvány itt van, a fertőzöttek száma kedvezőtlenül alakul.

„A baráti együttlétek, a közösségben töltött idő és az összeverődések legtöbb formája mind-mind potenciális veszélyt hordozhat magában. A vállaitokon most olyan felelősség van, amivel barátaitok, szüleitek és nagyszüleitek életét határozhatjátok meg.”

Emiatt arra kéri őket, tartsák be a járványügyi ajánlásokat, a döntésekkel életeket menthetnek.

„Mutassatok példát és ezzel csatlakozzatok a mindennapi hősök soraihoz!”

Kásler azzal folytatta, hogy apaként és nagyapaként tudja, hogy a fiataloknak kellett talán eddig is a legtöbb lemondással szembesülniük a járvánnyal szemben folytatott küzdelem során. A miniszter szerint ugyanakkor a tavaszi felelősségteljes magatartással emberek ezreinek megfertőződését lehetett elkerülni.

„Hosszú hónapok eredményes munkáját pedig nem áldozhatjuk fel, hiszen annak emberéletekben mérhető következményei lennének. A magyar fiatalok számtalan alkalommal vívták ki maguknak a tiszteletet és elismerést a történelem folyamán. Azt kívánom, hogy amikor a járványhelyzet elmúltával visszatekintünk majd erre az időszakra, a ti generációtok helytállását is hasonló elismerés övezze.”

A teljes bejegyzés ITT olvasható.

A fiatalok felelősségére Orbán Viktor miniszterelnök is kitért a péntek reggeli rádióinterjúban, azt mondta, tartsák be a szabályokat, mert az idősek élete az ő kezükben van.

 

Legnépszerűbb cikkeink