Nagyvilág

Vádat emeltek a Magyarországon és Hollandiában is gyilkoló férfi ellen

Published

on

Képünk illusztráció / Forrás: Shutterstock

Tényleges életfogytiglant indítványozott a főügyészség egy szerb-magyar állampolgárságú férfi ügyében, aki Budapesten és Amszterdamban is fegyverrel végzett áldozataival.

A vád szerint a harminckilenc éves férfi 2018. július 30-án egy amszterdami kávézóban tarkón lőtt egy horvát férfit, majd 2018 szeptemberében elhatározta, hogy végez egy magyar kábítószer-kereskedővel. 2018. szeptember 19-én, az esti órákban a XV. kerület, Szentmihályi úti bevásárlóközpont és a Szilas-patak között találkoztak. A vádlott elterelte a sértett figyelmét azzal, hogy kábítószernek látszó cukorhelyettesítő anyagot tartalmazó csomagokat adott át megvizsgálásra, majd fejbe lőtte áldozatát és a holttestet a patak medrébe húzta.

A férfi a két gyilkosság elkövetése után a külföldi rejtőzködéshez hamis okmányokat használt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói széleskörű nemzetközi együttműködéssel felkutatták az elkövetőt, és a cseh rendőrség 2019. március 1-jén elfogta. Az akció előkészítésében kiemelkedő szerepe volt a EUROJUST-nak és az Europolnak is.

A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő férfi ellen a Fővárosi Törvényszéken, és életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version