Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Karácsony helyesli a lakások szálláshelykénti hasznosításának korlátozását

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forrás: Shutterstock

Helyesli és indokoltnak tartja a lakások turisztikai célú hasznosításának korlátozását a főpolgármester.

Karácsony Gergely pénteken a közösségi oldalán azt írta: a lakbérek szélsőséges emelkedése a budapestiek széles rétegei számára tette megfizethetetlenné a lakásbérlést, és ehhez a lakások szálláshellyé alakítása is hozzájárult.

Hozzátette ugyanakkor: a megfizethető lakhatás ügye mellett azonban hisznek a társadalmi párbeszédben is, ezért csütörtökön személyesen is találkozott az Airbnb, a Felelős Szálláskiadók Szövetsége, a Magyar Apartman Kiadók Egyesülete, valamint a Felelős Magánszálláshely Kiadók Egyesülete képviselőivel. Az egyeztetésen a lakásturizmus korlátozásában érdekelt budapestieket A Város Mindenkié, a Habitat for Humanity Magyarország és az Utcáról Lakásba Egyesület munkatársai képviselték.

Karácsony Gergely szerint „egymás érveire és szempontjaira nyitott beszélgetésen” vehetett részt, és sokat tanult belőle. Megjegyezte: a szabályozás ügyében „természetesen nem volt konszenzus”, de egyes fontos részkérdésekben, például az illegális lakáshotelek elleni fellépésben, a nagyüzemi magánszálláshelyek korlátozásában és a szomszédoknak okozott kellemetlenségek csökkentésében „mintha az egyébként ellenérdekelt felek is egyetértettek volna”.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink