Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Vöröskereszt: ezrek menekülnek Mozambikból az iszlamista felkelés elől

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forrás: Pixabay

„Fokozódtak a városok és falvak elleni támadások az észak-mozambiki Cabo Delgado tartományban, aminek következtében ezrek kényszerültek a tartományi székhelyre (Pemba) menekülni gyalog, hajón vagy közúton” áll a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága ICRC közleményében.

A mozambiki hadsereg a minap közölte, hogy harcot folytat az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető iszlamisa milicistákkal, akik ostrom alá vettek egy kulcsfontosságú kikötőt a tartományban. Raoul Bittel, az ICRC pembai műveletekért felelős vezetője szerint a fegyveres konfliktus elől menekülő emberek ezt az életveszélyes fenyegetést a koronavírus-fertőzés kockázatára „cserélik”.

Bár a koronavírus okozta járvány Mozambikban továbbra sem súlyos, az ICRC szerint a tömeges vándorlás ronthat a helyzeten. A vöröskereszt szerint a menekülők legtöbbje családtagoknál vagy távolabbi rokonoknál lel menedékre, így viszont nő a háztartásokban a zsúfoltság, és ez kedvez a koronavírus terjedésének, mivel a közösségen belül távolságtartás lehetetlenné válik.

Az említett, földgázban gazdag tartományban 2017 októbere óta tart az iszlamista felkelés. A helyi dzsihadista csoport tavaly hűséget fogadott az Iszlám Államnak. A lázadásban százak haltak meg, sebesültek meg vagy tűntek el, és már eddig is százezrek kényszerültek otthonuk elhagyására az ICRC szerint. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink