Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Uniós pénzből szépülhetett egy fideszes képviselő családi birtoka

Vámosi Ágoston

Létrehozva:

60 millió forint vissza nem térítendő támogatást költhettek Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő családi birtokán.

Vendégház, csónakszállás, és turisztikai bemutatóház épült Kovács Sándor fideszes képviselő birtokán – írja a 24.hu. A „turisztikai célpontok” között akad olyan is, amelynek látogathatóságáról sem helyben, sem az interneten nem találtak nyomot. A lap szerint az anyagi forrás egy 60 millió forintos, uniós vissza nem térítendő támogatás lehetett. Hivatalosan nem Kovács kapta a pénzeket, és szerinte semmi köze azokhoz, a nyerteseket – a fiát és a felesége által vezetett egyesület cégét – mégsem jegyezték be az ingatlan tulajdoni lapjára. Kovács a 24.hu érdeklődésére öt év után módosíttatná a földhivatali bejegyzéseket.

Kovács korábban egy kis szabolcsi falu, Géberjén polgármestere volt, azonban amikor országgyűlési képviselő lett, fiát választották meg a helyére. Géberjénbe és a térségbe az elmúlt években több milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrás érkezett, a fő kedvezményezettek egyike pedig az egyesület, amely a többi közt turisztikai beruházásokra nyert el támogatást.

A Kovács család közvetlenül a Holt-Szamos partján lakik, ahol egy régi parasztházat újítottak fel, és felhúztak mellé egy másik, úszómedencés házat is. Az ingatlan szomszédságában fekvő telek Kovács Sándor és édesanyja tulajdonában áll. Ezen a birtokon épült fel uniós forrásból a Tündérmező Vendégház egy hozzátartozó filagóriával, valamint egy turisztikai bemutatóház a hozzátartozó csónakházzal. A képviselő fia, Kovács Dániel Sándor elmondta: a birtokon álló turisztikai bemutatóház az ő magántulajdonát képezi, és még akkor nyerte el rá az uniós forrást, amikor nem volt polgármester, az épületek ugyanis öt évvel ezelőtt épültek. Mint mondta, szinte minden uniós pénzből épül a településen, másként nem is menne. A polgármestert a pályázatokról és több, önkormányzatot érintő ügyről is kérdezték, de a legtöbb kérdésre ezt válaszolta:

„Várjuk meg ezzel fatert, ő fog tudni mondani konkrétumokat.”

Miután az idősebb Kovács is megérkezett, azzal kezdte, hogy szerinte politikai okokból érkezett a stáb a településre. A fideszes képviselőt a birtokán uniós támogatásból épült turisztikai beruházások részleteiről is kérdezték. Erre először azt mondta, szerinte a média „megkapta azt a feladatot”, hogy az egyéni országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét, tulajdonát, európai uniós projektjeit „szedjék szét” abban a 45-50 körzetben, ahol az ellenzéki jelölteknek esélye lehet a győzelemre.

Annyit elárult, hogy a résztulajdonában álló telekre jutó csaknem 60 millió forint uniós támogatás felét a felesége által vezetett egyesület cége nyerte el, amihez semmi köze nincs. A másik felét pedig a fia kapta magánemberként. Hozzátette, hogy a pályázatok elbírálásában ugyan ő is részt vett, de a fia esetében nem szavazott érintettsége okán. Ezt jegyzőkönyv rögzítette – mondta. Azonban hiába kérték tőle a dokumentumot, azt nyilatkozta, ő nem rendelkezik a jegyzőkönyvvel.

Legnépszerűbb cikkeink