Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Koronavírus: Timosenko jobban van, de még kezelésre szorul

Létrehozva:

A koronavírussal megfertőződött Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök, a Haza párt vezetője szerdán közölte, hogy már nincs válságos állapotban, de még folytatódik a gyógykezelése.

A politikus a Facebook-oldalán azt írta, hogy „kijött a csaknem két hétig tartó válságos állapotból”, de gyógykezelése még folytatódik. „A súlyos betegség elleni küzdelem csaknem két hete megváltoztatja a valóság érzékelését. De beszéljünk erről egy kicsit később… Ma végre sikerült túlélnünk a válságot, és bár a gyógyulás még mindig messze van, most már lépésről lépésre vissza lehet térni a normális élethez” – fogalmazott. Köszönetet mondott orvosainak, de állapotáról és gyógykezeléséről további részleteket nem hozott nyilvánosságra.

Timosenkóról augusztus 23-án hozta nyilvánosságra pártja szóvivője, hogy pozitív lett a tesztje koronavírusra. Marina Szoroka már akkor elmondta, hogy az 59 éves politikus állapota súlyos, magas lázzal küzd. Később elterjedt a sajtóban, hogy Timosenkót lélegeztetőgépre kellett tenni, ezt viszont utóbb pártja egyik képviselője cáfolta.

Timosenko a 2004-es „narancsos forradalom” egyik vezéralakja volt. 2005-ben, illetve 2007 és 2010 között töltötte be a kormányfői tisztséget Ukrajnában. Később Viktor Janukovics Moszkva-barát elnök idején börtönbüntetésre ítélték az Ukrajna számára előnytelen, 2009-ben Oroszországgal megkötött gázszerződés miatt. 2014-ben, a Janukovics bukását eredményező Majdan-tüntetések nyomán szabadult amnesztiával a börtönből. Pártja, a Haza párt jelenleg ellenzékben van az ukrán parlamentben. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink