Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Babos simán kikapott az US Openen

Létrehozva:

A hetedik helyen kiemelt Madison Keystől szenvedett vereséget az amerikai nyílt teniszbajnokság fordulójában.

A világranglistán 101. magyar játékos nem kezdett jól, ugyanis rögtön 2:0-s hátrányba került adogató játéka elvesztésével, ráadásul esélye sem volt hasonló bravúrra amerikai ellenfelével szemben, mivel fogadóként az első játszmában mindössze négy labdamenetet tudott nyerni. A 2017-ben döntős Keys még egyszer brékelt, így alig 26 perc után 6:1-gyel játszmaelőnybe került.

A 27 éves soproni teniszező a folytatásban sem tudott újítani, mert bár az első adogató játékát megnyerte a második szettben, de a következő hármat elvesztette, a felzárkózásra pedig nem volt sansza, mivel bréklabdáig sem jutott a végül 56 perces mérkőzésen.

Balázs Attila hétfői és Babos keddi búcsújával egyesben egyetlen magyar maradt versenyben: Fucsovics Márton, aki a bolíviai Hugo Dellien ellen.

Babos párosban vigasztalódhat a francia Kristina Mladenovic oldalán: első helyen kiemelt világbajnok kettősük szerdán a Kaitlyn Christian, Giuliana Olmos amerikai, mexikói duóval csap össze az első fordulóban. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink