Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Zaklatás is szerepel a leveleki polgármesterrel szembeni büntetőeljárásban

Pesti Hírlap

Létrehozva:

Légifotó Levelekről / Forrás: Wikipedia

Levelek polgármestere, Borsodi László július végén mondott le, mindenfajta indoklás nélkül, majd kiderült, hogy 2008-ban vádat emeltek ellene személyes adatokkal való visszaélés, a becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvétel nyilvánosságra hozatala és zaklatás miatt. A 24. hu helyszíni riportja megpróbált utánajárni az ügy hátterének.

A falubeliek nem nyilatkoznak, illetve a riporternek csak annyit mondanak, ők nem tudnak semmit, ahogy a jegyző sem. Borsodi László még a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását, ám azóta törölte a profilt.

A lemondás okát csak találgatni tudta a sajtó. A Blikk fideszes belharcról írt, az Alfahír szerint az adóemelések és egyéb terhek miatt a kis települések ellehetetlenülnek, és Borsodi ebben nem akart asszisztálni.

A 24.hu riportere egy, még augusztusban hallott verziónak járt utána, ami úgy tűnik, elég közel jár az igazsághoz. A Nyíregyházi Járásbíróságon arról tájékoztatták, hogy Borsodival szemben büntetőeljárás van folyamatban. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségtől pedig megtudta, hogy a leveleki polgármestert 2007-ben zaklatásért jelentették fel. A polgármester mindent tagadott, noha a lefoglalt digitális eszközein olyan kép- és videófelvételeket találtak, melyek összefüggnek az üggyel, valamint a vádat az ügyészség szerint egy biztonsági kamera felvétele is megerősíti.

Az ügyészség 2008 októberében emelt vádat a Nyíregyházi Járásbíróságon, két nő sérelmére elkövetett zaklatás, személyes adattal visszaélés vétsége, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette, valamint információs rendszer megsértése vétsége miatt. Azóta több tárgyalás is volt. Tehát, amikor 2019-ben Borsodit újraválasztották, már megtörtént a vádemelés, ítélet azonban még nincs.

Az ügyben senki sem akart érdemben nyilatkozni.

Legnépszerűbb cikkeink