Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Tovább tagadja Gyárfás, hogy megölette volna Fenyő Jánost

Létrehozva:

Gyárfás Tamás azt állítja, nem akarta megöletni Fenyő Jánost, és nem bízta meg sem Tasnádi Pétert, sem Portik Tamást. A médiavállalkozó, sportvezető, a Fenyő-gyilkosság elsőrendű vádlottja büntetőpere kedden folytatódott a Fővárosi Törvényszéken.

Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki emiatt jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség a mostani eljárásban azzal vádolja Gyárfás Tamást, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő János megölésével. A vád szerint Portik meg is szervezte a gyilkosságot, ő bérelte fel Jozef Rohácot.

A vád szerint Fenyő János és Gyárfás Tamás között az 1990-es években üzleti, elszámolási vita, hatalmi harc robbant ki az RTV Újság, a Nap TV és más ügyek miatt. Perek indultak, nyilvánosan fenyegették egymást a felek. Fenyő János terhelő adatokat próbát gyűjteni Gyárfásról és lejárató cikkeket íratott róla a Népszavában. Az ügyészség szerint emiatt határozta el Gyárfás, hogy megöleti riválisát; előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy 12 millió forintért végezzen Fenyő Jánossal. Tasnádi ebből hatmilliót meg is kapott, de nem teljesítette a megbízást. A vád szerint ezután fordult Gyárfás Portik Tamáshoz, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

A keddi tárgyaláson Gyárfás Tamást a Portik Tamás által rögzített hangfelvételek alapján kérdezték Tasnádi Péterhez fűződő kapcsolatáról.

Tasnádi Péter szabadságvesztésébõl szabadulva elhagyja a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetet 2016. szeptember 16-án / Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

A bíróság kérdésére, hogy félt-e Tasnádi Pétertől, Gyárfás Tamás nemmel válaszolt. A bíróság kérdésére, hogy akkor Portik Tamásnak 2004-ben miért mondta azt, hogy „kiveri a víz”, ha arra gondol, hogy Tasnádi kiszabadul a börtönből és megkeresi, Gyárfás Tamás azt mondta, nem félt, hogy Tasnádi erőszakot alkalmaz vele szemben, inkább attól tartott, hogy „belekeveri” Fenyő János meggyilkolásába. Ezzel kapcsolatban elmondta: Tasnádi 2003-ban felhívta a börtönből és azt mondta, Kovács Lajos, az ügy korábbi főnyomozója rá akarja venni, hogy tegyen vallomást ellene a Fenyő-ügyben.

Arra a kérdésre, hogy miért akarta volna egy rendőr rávenni Tasnádit, hogy vallomást tegyen Gyárfás ellen, Gyárfás azt mondta, akaratán kívül félretájékoztatta Kovács Lajost egy dátumról a Nap TV-vel kapcsolatban, ami miatt a nyomozó azt gondolta, ő állhat a bűncselekmény mögött, ráadásul az alvilági kapcsolatai és a gazdasági helyzete is ellene szólt.    
Arra a kérdésre, hogy miért nem jelentette fel Kovács Lajost vagy Tasnádit, és miért nem használta fel a médiát, hogy tisztázza magát, azt válaszolta, szégyellte, hogy a neve egyáltalán kapcsolatba kerül a Fenyő-üggyel, emellett soha nem élt vissza azzal, hogy lehetősége volt közéleti műsort készíteni. Hozzátette: ráadásul nem is volt bizonyítéka, hogy Tasnádit valóban vallomásra akarta volna rávenni a rendőrség.

Azt mondta:, a rendőrség hamar „bedobta” a nevét a köztudatba a gyilkossággal kapcsolatban, ez pedig „kapóra jött” az alvilágnak, Tasnádi és Portik is „esélyt látott” arra, hogy „keressen” az ügyön.

Tasnádi Péter volt feleségének vallomásával kapcsolatban Gyárfás Tamás azt mondta, a nő előbb védte Tasnádit, majd amikor megromlott a kapcsolatuk, azért, hogy volt férjének ártson, vallotta a nő azt, hogy Tasnádi megbízást kapott Fenyő János megölésére Gyárfástól.

Gyárfás Tamás arról is beszélt, hogy egy félreértés nyomán terjedt el a városi pletyka még 1997-ben, hogy megbízást adott volna Fenyő János megölésére Tasnádinak, és Tasnádinak „megtetszett a dolog”, mert ezzel fenn tudta tartani a „keresztapa-nimbuszát”. Ám amikor a rendőrség is elkezdte komolyan venni a lehetőséget, már azt mondta Tasnádi, hogy csak „lehúzta” Gyárfást, aki „egy balek”.

A bíróság felvetette, hogy ha Gyárfásnak konfliktusmentes volt a kapcsolata Tasnádival, aki jelentős pénzt is hozott neki a hirdetésekkel, akkor miért állította Tasnádi, hogy megbízást kapott Gyárfástól a gyilkosságra.

Azzal kapcsolatban, hogy Gyárfás Tamás tízmillió forintot adott a börtönből éppen szabadult Tasnádinak, Gyárfás több magyarázatot is adott már az eljárás során, ezeket a keddi tárgyaláson fenntartotta, így többek között azt, hogy Tasnádi megzsarolta, ráijesztett, „lehúzta”, de mondta azt is, hogy azért adott pénzt, mert „jobb a békesség”, valamint, hogy félt, hogy Tasnádi hamis vallomást tesz, amivel belekeveri a Fenyő-ügybe. A pénzzel kapcsolatban elmondta, nem írtak róla papírt, bár „nem volt illúziója”, hogy Tasnádi visszaadja-e azt.   
A per csütörtökön folytatódik.

Legnépszerűbb cikkeink