Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Önkormányzati képviselőt választanak vasárnap Salgótarjánban

Létrehozva:

Összesen négyen indulnak az önkormányzati képviselői posztért Salgótarján 3-as számú egyéni választókerületében.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Turcsány László, aki a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjeként dolgozott az önkormányzatban és 2010-től volt a választókerület képviselője, januárban személyes okokra hivatkozva lemondott. A politikus ezt követően kilépett a Fideszből is. Turcsány László vasárnap függetlenként újraindul a képviselői posztért.

A voksolást eredetileg április 5-re írták ki, de akkor a veszélyhelyzet miatt elmaradt.

Romhányi Katalin jegyző elmondta, hogy négyen indulnak a képviselői tisztségért: Bangó Krisztián (Munkáspárt), Hegedűs Gábor (független), Kovács Andrea (Salgótarján, Szeretem! Egyesület – DK, Jobbik, LMP, MSZP, Párbeszéd, Tarjáni Városlakó Egyesület) és Turcsány László (független).

A jegyző közölte: vasárnap 2717 helybéli voksolhat reggel 6-tól este 7 óráig hét választókörzetben. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink