Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Három balti államot fenyeget válaszszankciókkal Fehéroroszország

Létrehozva:

Hétfőn válaszszankciókkal válaszolt a belarusz vezetés, amiért megtiltották a beutazást területükre 30 vezető fehérorosz tisztségviselőnek.

Fehéroroszország külügyminisztériuma meggondolatlannak minősítette a három balti állam intézkedését. A 30 személy között szerepel Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, továbbá idősebb fia.

Lettország harmadikként, hétfőn délelőtt jelentette be intézkedését, Litvánia és Észtország már korábban. A három állam szankcióik időzítésével türelmetlenségüket fejezték ki az Európai Unió iránt, mert úgy vélik, hogy a közösség túl óvatoskodó büntetőintézkedések kivetésével Lukasenka Fehéroroszországára, ezért nem várták meg az EU többi tagállamával közös lépést.

„A szankciókkal azt demonstráljuk, hogy komolyan vesszük az emberi jogok fehéroroszországi megsértését” – jelentette ki Urmas Reinsalu észt külügyminiszter.

Közben – ugyancsak hétfőn – a fehérorosz hatóságok megtagadták Tadeusz Kondrusiewicz minszki római katolikus érsektől, hogy Lengyelországból visszautazhasson Fehéroroszországba. Tették ezt a határátkelőhelyen indoklás nélkül.

Kondrusiewicz többször bírálta a hatóságok erőszakos fellépését az augusztus 9-i elnökválasztás tisztességtelensége ellen békésen tüntetőkkel szemben, közvetlenül azonban nem kritizálta a hivatalos választási eredmények szerint hatodik mandátumát elnyert elnököt.

Legnépszerűbb cikkeink