Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Felrobbant egy menekülteket szállító hajó, legalább négyen meghaltak

Létrehozva:

Kigyulladt, majd felrobbant egy menekültekkel teli hajó a dél-olaszországi Crotone térségében vasárnap, legalább négy ember életét veszítette, ketten eltűntek, és többen megsérültek, írja az MTI.

A tengerben eddig négy személy holttestét találták meg, közöttük egy nő is van. További két embert keresnek, de sötétedéskor leállítják a kutatást. Öt menekült sérült meg, közülük ketten súlyos égési sérüléseket szenvedtek, a közeli kórházakban kezelik őket.

A csoportot szállító motoros vitorláshajó vasárnap hajnalban érkezett meg a dél-olaszországi Calabria tartomány parti vizeire, a Crotone és Catanzaro közötti térségbe. A járművön valamivel több mint húszan voltak, közöttük gyerekek is. Az olasz pénzügyőrség hajója utolérte, és Crotone kikötőjébe akarta kísérni a hajót, de az útközben lángra kapott.

A pénzügyőrség katonái igyekeztek kimenekíteni az utasokat, de a vitorláshajó egy része a tűztől felrobbant, és a fedélzetről szinte mindenki a vízbe esett. A helyszínre siető mentőegységek először három, majd még egy holttestet emeltek ki a vízből. Két pénzügyőr is megsérült, égési sebekkel és lábtöréssel vitték őket kórházba.

Az utóbbi éjszaka mintegy nyolcvan ember érkezett Calabria partjaira, közel felük iráni és iraki állampolgár. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink