Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Elkapták a fiatalokat, akik kiraboltak egy dohányboltot

Létrehozva:

Forrás: police.hu

A helyi rendőrök beazonosították és két napon belül elfogták azt a két fiatal fiút, akik a gyanú szerint kiraboltak egy dohányboltot Debrecenben.

A rendőrségre még 2020. augusztus 26-án 6 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy Debrecenben, a Dózsa György úton kiraboltak egy dohányboltot – írja a police.hu. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és az elkövetők felkutatásába kezdtek. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársaival közösen tanúkat hallgattak meg és visszanézték a térfigyelő kamerák felvételeit.

Ezt követően hamar a látókörükbe került két fiatal fiú, akiket kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A 18 éves O. Richárdot és társát, a 19 éves R. Józsefet két nappal később Egerben fogta el a hajdú-bihari nyomozócsoport, majd gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást velük szemben.

Legnépszerűbb cikkeink