Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Vasárnap választ Montenegró: 11 pártszervezet indul

Létrehozva:

Tizenegy párt, illetve koalíció indul a vasárnapi parlamenti választáson Montenegróban, ahol a várakozások szerint a majdnem négy éve kormányzó, Nyugat-barát szocialisták alakíthatnak ismét kormányt.

A valamivel több mint 540 ezer szavazásra jogosult állampolgár 7 és 20 óra között arról dönt, hogy ki kerüljön be a 81 fős parlamentbe, írja az MTI.

Milo Djukanovic jelenlegi államfő 1990 óta vezeti Montenegrót miniszterelnökként vagy köztársasági elnökként, habár kétszer is bejelentette, visszavonul a politikából, ám ezekben az időszakokban is a háttérből irányította pártját, a balközép Szocialisták Demokratikus Pártját (DPS), rövid időn belül pedig mégiscsak visszatért a közéletbe. A DPS három évtizede minden választást megnyert, és most is győzelemre készül.

A Központ a Demokráciáért (CEDEM) elnevezésű podgoricai közvélemény-kutató által augusztus 5. és 12. között végzett felmérés szerint az 1037 válaszadó 46 százaléka elégedetlen volt a jelenlegi kormánnyal, és azt mondta, rossz irányba halad az ország. A megkérdezettek 26,3 százaléka szerint minden rendben van Montenegróban, 28 százalékuk pedig bizonytalan volt a válaszadáskor. A felmérés azt is kimutatta, hogy a DPS a voksok 32-38 százalékára számíthat, amivel megnyeri ugyan a választást, viszont a számok azt jelzik, hogy a népszerűsége csökkent, hiszen a korábbi években a szavazópolgárok 40-45 százaléka voksolt Milo Djukanovic pártjára.

A CEDEM vizsgálata is arra mutatott rá, amit más közvélemény-kutatók is közöltek, hogy az ellenzéki pártok és koalíciók közül a Nyugat-barát Demokraták és a Demokrata Szövetség (Demos) koalíciója, valamint a szerbbarát Demokratikus Front (DF) szerezhet jelentős támogatást, a maradék nyolc induló nem éri majd el a tíz százalékot, noha egyikük-másikuk még bekerülhet a törvényhozásba, hiszen a parlamenti bejutási küszöb 5 százalék.

Elemzők szerint nem valószínű, hogy az ellenzék alakíthatna kormányt, noha az előrejelzések szerint az ellenzéki pártok együttes támogatottsága magasabb a kormánypártokénál, és összefogás esetén a kisebb, eddig háttérbe szorított politikai szereplők lehetnének a mérleg nyelve, és akár a DPS három évtizedes kormányzásának megdöntői is.

Legnépszerűbb cikkeink