Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Orbán nem beszélt a Kossuth rádióban, nem tudni, milyen változások lesznek a járvány miatt

Létrehozva:

Már csak négy nap maradt szeptember elsejéig, amikortól „majdnem satuba” rakja az országot a kormány a fokozódó járványhelyzet miatt, de eddig semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adtak a szabályváltozásokról.

Amit tudni lehet: az ősz kezdetével megnehezül a határátkelés, ezzel összefüggésben pedig azt, hogy „senki ne tervezzen nyaralást, főleg ne a déli irányba” – írja az Mfor.

A kormány eszerint komoly szigorításra készül, ami magyarázható a fertőzésszám megugrásával: szakértők szerint amíg a napi esetszám 10-20 fővel emelkedik, addig kezelhető a helyzet, de ha felgyorsul a vírus terjedése, akkor már szükség van intézkedésekre.

Ezt harangozta be a legutóbbi Kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki múlt héten bejelentette, szeptembertől új szabályok lépnek hatályba. Orbán Viktor pedig  már arra hívta fel a figyelmet, hogy lehetőleg senki ne tervezzen nyaralást szeptember után, főleg ne déli irányba. A nyilatkozatokból az is kiderült, hogy augusztus utolsó hetében születnek meg az idevágó szabályok, melyekről szintén ezen a héten kap tájékoztatást a lakosság.

Mindezek után kiderült, hogy már nem csak a külföld jelent rizikót: egy múlt szombati Veszprém megyei rendezvény, illetve más okok miatt kormánytagok, illetve kormányzati adminisztrációban dolgozók is karanténba kerültek (köztük Gulyás Gergely és Varga Judit igazságügyi miniszter). Hollik István volt kormányszóvivő saját bevallása szerint nem járt külföldön. Ez új helyzetet teremtett. A kormány alapesetben szerdán ülésezik, csütörtökön pedig a Kormányinfó keretében adnak tájékoztatást az előző nap született döntésekről (illetve a Magyar Nemzetben szivárogtatnak ki részleteket), de ezek most elmaradtak. Pedig már csak napok vannak vissza szeptemberig.

A tájékoztatás hivatalos fóruma, a Kormányinfó is  csúszik a szokásos időpontjához képest, ráadásul ma reggel  a Kossuth Rádióban nem szólalt meg Orbán Viktor.

Ennek oka minden bizonnyal az, hogy a kormány csak ma, pénteken tud dönteni a szeptemberi szabályváltozásokról –  jegyzi meg a portál.

Legnépszerűbb cikkeink