Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Macron visszavinné Franciaországba az üzemeket

Pesti Hírlap

Létrehozva:

Tizenötmilliárd eurót fordít a francia állam beruházásokra és a gyártóhelyek visszatelepítésének támogatására abból a 100 milliárd eurós gazdaságösztönző csomagból, amelyet jövő héten mutat be a kormány – jelezte pénteken Emmanuel Macron államfő.

    “A France Relance (Franciaország Újraindul) elnevezésű stratégia nem arra szolgál, hogy szembenézzünk a jelenlegi nehézségekkel, mert azt már megtettük, és folytatni fogjuk minden olyan ágazatban, amelyben indokolt. Hanem az, hogy felkészítsük Franciaországot 2030-ra. Nagyobb (gazdasági) függetlenség, azaz a gyártóhelyek visszatelepítése egy új jövő építéséhez, amely a tudásra, a környezetvédelemre, a saját képességeinkre épül” – mondta a Párizshoz közeli Villeneuve-la-Garenne-ben egy gyógyszeripari vállalatnál tett látogatásán az elnök, emlékeztetve arra, hogy a kormány eddig 460 milliárd euróval támogatta a francia gazdaságot az egészségügyi krízis okozta recesszió leküzdésére.

    A 100 milliárd eurós gazdaságösztönző csomagot jövő csütörtökön mutatja be a kormány. Ennek célja az elnök szerint, hogy “a jövőbe fektessünk be (…) befektetünk, hogy átalakítsuk és felépítsük a jövő Franciaországát”.      

    Az innovációra és a gyártótelepek visszatelepítésére szolgáló 15 milliárd euróból egymilliárd eurót közvetlen támogatások formájában oszt szét a kormány “nagyon konkrét tervekre”, a francia gyógyszergyártók külföldön működő üzemeinek hazatelepítésére.  

    “Haza kell telepítenünk, és újra létre kell hoznunk a termelési erőket az országban. Az egészségügyi és ipari szuverenitás a gazdaságösztönzés egyik pillére lesz” – írta a Twitteren a francia elnök a látogatás alatt.

    A Franciaország ipari és egészségügyi szuverenitásának megerősítésére szolgáló látogatáson Emmanuel Macron a gyógyszerek engedélyeztetési eljárásában egy “történelmi” reformot is bejelentett, amelyet 2021. január 1-től indít el a kormány annak érdekében, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen Franciaországban innoválni, és az új gyógyszereket bevezetni a piacra.  

    A stratégia részeként a francia gyógyszergyártók 300 millió eurós adókedvezményben is részesülnek.

    Agnes Pannier-Runacher ipari államtitkár kedden egyébként jelezte, hogy Franciaország maszkellátása “már nem függ Kínától”.

    “Hetente 50 millió egészségügyi maszkot gyártunk” – mondta a kormánytag a CNews hírtelevízióban. Megerősítette, hogy októberre 60 millióra, decemberre pedig 100 millióra emelkedik ez a szám, így az igényeket az állam

Legnépszerűbb cikkeink