Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Elsodort az áramlat egy 4 éves kislányt, aki egy unikornisos matracba kapaszkodott

Létrehozva:

Forrás: YouTube/Greek City Times

Felfújható, unkornisos matracával együtt sodorta ki az áramlat a nyílt vízre azt a 4 éves kislányt, akit egy komphajó mentett ki. A kislány édesanyja halálra voltak rémülve.

A nyílt tengerből mentett ki egy görög komphajó legénysége egy 4-5 éves kislányt, akit egy unikornisos matracon sodort el az áramlat egy tengerpartról, ahol szüleivel strandolt – jelentette a helyi sajtó. A meg nem nevezett kislány már több mint egy kilométernyire volt a partoktól, amikor kiemelték a vízből – írja a 24.hu.

Az esetről szóló első beszámolókban még az szerepelt, hogy a kislány “meglepően nyugodt volt”, amikor kimentették a tengerből, de a komp kapitánya később ezt cáfolta. Elmondása szerint a lány “megdermedt a rémülettől”, és szinte “sóbálvánnyá változott” és annyira kapaszkodott a matracba, hogy szinte egyyé vált vele. A kapitány hozzátette, hogy a kicsi anyja is hasonló állapotban volt.

A Salaminomachos nevű hajó kapitányát a kikötői hatóság értesítette az életveszélyes helyzetbe került gyerekől, miután a kislány szülei jelezték, hogy gyermeküket a nyílt vízre sodorta a tenger.

No words. A child on a flotation device saved by ferry at Antirrio Greece

No words. A child on a flotation device saved by ferry at Antirrio Greece

 

Legnépszerűbb cikkeink