Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

COVID-19: Ukrajna lezárta határait

Létrehozva:

Az ukrán kormány csütörtökön úgy döntött, hogy a tervezettnél egy nappal korábban, már péntektől lezárja határait a külföldiek előtt.

Denisz Smihal miniszterelnök közölte: a kormány szerdai rendkívüli ülésén még arról döntöttek, hogy a koronavírus-járvány fokozódása miatt Ukrajna egy hónapra, augusztus 29-től szeptember 28-ig ismét megtiltja a belépést az ország területére a külföldieknek. A kabinet csütörtöki, ugyancsak rendkívüli ülésén azonban – mint a miniszterelnök elmondta – figyelembe vették az állampolgárok által az elmúlt huszonnégy óra folyamán megfogalmazott véleményeket, bejegyzéseket, és ennek alapján úgy határoztak, hogy módosítják az eredeti döntést, már 28-tól életbe léptetik a korlátozást. 

A beutazási tilalom nem terjed ki a tartózkodási engedéllyel rendelkezőkre, továbbá egyes konkrét esetekben is készek kivételt tenni. Ennek értelmében továbbra is beléphetnek az országba azok, akiknek munkavállalási engedélyük van Ukrajnában, azok, akik rendelkeznek olyan iratokkal, amelyek bizonyítják, hogy csak tranzitutasként lépnek be, és negyvennyolc órán belül elhagyják az országot. A tilalom alól kivételt képeznek azok is, akik tanulmányi vagy katonai szolgálat teljesítése céljából akarnak beutazni, beléphetnek a külföldi hivatalos küldöttségek vezetői és tagjai, a nemzetközi szervezetek munkatársai, a diplomáciai képviseletek alkalmazottai vagy azok családtagjai, akárcsak azok, akik állandó vagy ideiglenes jelleggel laknak Ukrajna területén.

Legnépszerűbb cikkeink