Magyarország
Nincs már DK-s képviselet Gödön
Két képviselőt is kizártak, vagy kilépett, ezt most megerősítette a párt.
Korábbi hír volt, hogy Gödön felfüggesztették a DK-s tagságukat, illetve kiléptek képviselők a pártból – az ügy hátterében az áll, hogy az ellenzéki többségű városban felbomlott a nagykoalíció, mert kibékíthetetlen ellentét alakult ki a momentumos Balogh Csaba polgármester, és a képviselő-testület között.
A pártok országos vezetői egyeztettek, de a DK-s képviselők, úgy tűnik, nem akartak-tudtak Baloghgal megbékélni, így szakítani kényszerültek a párttal. Ezt erősítette meg a DK sajtóközleménye is – a párt korábban nem akarta kommentálni a kilépéseket, de most azt tudatták, hogy
„Szilágyi László képviselő azóta kilépett a pártból, Lőrincz László alpolgármester pártból való kizárása pedig a mai nappal hivatalosan megindult. A Demokratikus Koalíciónak így a továbbiakban nincs képviselete Göd Város képviselőtestületében.”
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban