Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Kiderült, az űrben is tudnak utazni a baktériumok

Létrehozva:

Az élet megjelenésére is magyarázat lehet ez a felfedezés.

Japán tudósoknak sikerült igazolniuk a „pánspermia elméletet”, miszerint az egyszerű életformák, egyes baktériumok képesek eljutni egyik bolygóról a másikra és túlélik a világűr szélsőséges körülményeit, írja az MTI.

A kutatók a radioaktivitásnak legjobban ellenálló Deinococcus radiodurans baktériumot a Nemzetközi Űrállomáson kívül helyezték el, 400 kilométernyire a Földtől. A világűr szélsőséges körülményeinek, nagy hőingadozásnak kitéve, erős UV-sugárzásban három évvel később is életben voltak a mikroorganizmusok.

„A laboratóriumban végzett különféle kísérletek miatt tudtam, hogy túléli a baktérium, de amikor tényleg élve tért vissza, megkönnyebbültem” – mondta el Jamagisi Akihiko, a tanulmány szerzője és a tokiói Gyógyszerészeti és Élettudományi Egyetem emeritus professzora. Hozzátette: eredményeik a Mars-utazást is előbbre vihetik és érdekes lehetőségeket vetnek fel.

„Mindenki úgy gondolja, hogy az élet a Földön kezdődött, de az új eredmények azt mutatják, hogy más bolygókon is keletkezhetett az élet” – mutatott rá a tudós.

Jamagisi a kutatócsoportjával hasonló kísérletet akar végrehajtani a Van Allen sugárzási övön kívül is, ahol még nagyobb sugárzásnak lennének kitéve a baktériumok.

A tudósok úgy vélik, hogy több mint három milliárd évvel ezelőtt a Mars sokkal melegebb volt, mint manapság, a bolygó felszínén folyók és tavak is voltak és a körülmények kedvezőek voltak az egyszerű mikrobiális élet kialakulásához.

A japán tanulmány a Frontiers in Microbiology folyóiratban jelent meg szerdán.

A Marssal kapcsolatos kutatások új lendületet kaptak, miután az Egyesült Államok, Kína és az Egyesült Arab Emírségek is gyors egymásutánban ember nélküli űrexpedíciókat indított idén a vörös bolygóhoz. A szondák újabb hulláma egyfelől az élet nyomait kutatja, másfelől a jövendőbeli űrhajósok számára készíti elő a landolást a vörös bolygón. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink