Magyarország
Játszótérről tűnt el Kecskeméten egy 7 éves kislány, de megtalálták
Megijedt egy kutyától, ezért elszaladt.
Bejelentés érkezett a rendőrségre szerdán, azaz augusztus 26-án 13 óra 35 perc körül, miszerint Kecskeméten, a Széchenyi sétány mellett található játszótérről eltűnt egy 7 éves kislány.
A városban szolgálatban lévő összes járőr azonnal a helyszínre ment. Az adatgyűjtés során a család lakcíme és az eltűnés helye között is voltak olyan személyek, akik láttak egy – a személyleírásra hasonlító – kislányt szaladni.
A keresésben résztvevő egyik egység 14 óra 15 perckor a Lunkányi János utcában megtalálta a gyereket. A kislány elmondta, hogy nem bántotta senki. Együtt játszott testvérével, de amikor egyedül maradt, megijedt egy kutyától, ezért szaladt el onnan.
A járőrpáros megnyugtatta a kislányt, majd beültették a rendőrautóba. A szüleit értesítették, akik azonnal érte mentek – jelentette a Police.hu.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években