Kiemelt hírek

Él a csendrendelet a bulinegyedben

Published

on

Az engedéllyel rendelkező helyek nyitva tarthatnak hajnalig, de van, akivel ezt csak szóban közölték.

Éjféltől lépett életbe a Niedermüller Péter vezette önkormányzat csendrendelete a VII. kerületben  – írja a hvg. Ez azt jelenti, hogy éjfél után csak a külön engedéllyel rendelkező szórakozóhelyek tarthatnak nyitva.

A változással kapcsolatban nagy a bizonytalanság: van olyan hely, amelyik csak szóbeli engedélyt kapott a hajnali nyitvatartásra, a hvg-nek pedig nem sikerült megtudnia, hány hely kapta meg az engedélyt. Augusztus 19-ig 128 kérelem érkezett az önkormányzathoz, és addig 43-an kapták meg, viszont több szórakozóhely az utolsó pillanatban adta be a kérelmét az éjfél utáni nyitvatartásra. Más a hiánypótlást rendezgeti, vagy még csak most fogja beszerezni az éjfél utáni nyitvatartáshoz előírt eszközök valamelyikét, és sokaknak még úgy sincs hivatalos engedélye erre, hogy már jóval korábban kérvényezte azt.

„Szóban igent kaptunk, de már várom, hogy ma este felbukkanjanak és büntessenek minket, mondván, hogy nincs engedélyünk. Én leszek az első, aki perelni fogok!” – mondta a hvg-nek Tomcsik Csaba, a Kupak Bár & Bisztró tulajdonosa.

Azoknak a helyeknek, amik éjfél és reggel 6 óra között szeretnének nyitva tartani, hangerőlimitert kell beépíteniük az erősítőkbe, meg kell akadályozniuk, hogy az utcán igyanak a vendégeik, tisztán kell tartaniuk a hozzájuk tartozó járdaszakaszt, és ki kell függeszteniük az önkormányzat információs tábláit. A feltételek között szerepel a vécé ingyenes használata is.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version