Nagyvilág
Menekülteket mentettek a görögök
Kilencvenkét menekültet mentett ki a tengerből Rodosz közelében a görög parti őrség a térségben tartózkodó hajók segítségével – közölte szerdára virradóra a görög hajózási minisztérium.
Az embereket szállító hatalmas csónak a Rodosz melletti Halki szigetétől 21 tengeri mérföldre nyugatra borult fel, nem messze a török partoktól. A vészjelzés beérkezése után a parti őrség kutató és mentőközpontja négy járőrhajót, egy mentőhajót, egy hadihajót, illetve öt, a térségben tartózkodó teherhajót vezényelt a baleset helyszínére. A légierő és a hadiflotta is küldött egy-egy helikoptert.
A minisztérium tájékoztatása szerint 92 embert mentettek ki a vízből. Egyelőre nem tudni, hogy mely országokból valók, és azt sem, hogy hányan lehettek a csónakban.
Az ERT közszolgálati televízió szerint egész éjszaka folytatódik a mentés és a túlélők utáni kutatás.
Értesülve a történtekről Jannisz Plakiotakisz hajózási és szigetpolitikai miniszter a parti őrség kutató és mentőközpontjába sietett, és arra adott utasítást, hogy minden létező eszközt vessenek be a bajba került migránsok felkutatásához.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Kiemelt hírek2023.09.19. 1:31
IDEA: Már a biztos szavazók körében is csökken a Fidesz támogatottsága
-
Magyarország2023.09.11. 11:17
Őrsi Gergely immár második alkalommal is vitába keveredett egy ismert művésszel
-
Nagyvilág2023.09.11. 11:01
Huszonkét éve dőltek le az ikertornyok