Nagyvilág

Leáll az EU a mali zendülés miatt

Published

on

A puccs miatt nem képezik a katonákat.

Az Európai Unió felfüggesztette katonai kiképzési misszióit Maliban, miután a múlt héten kitört zendülés miatt lemondott Ibrahim Boubacar Keita, a nyugat afrikai ország elnöke – jelentette be szerdán az Európai Bizottság szóvivője.

„A mali hadsereg és rendőrség kiképzését célzó misszióinkat szakítottuk félbe, mivel az EU csak törvényes nemzeti hatóságokat támogat” – mondta a szóvivő.

Hozzátette: az uniós misszió célja az volt, hogy segítséget nyújtsanak a mali fegyveres erők újjászervezéséhez, hogy azok hatékony és elszámoltatható módon működjenek majd, és képesek legyenek polgári irányítás alatt helyreállítani az ország területi integritását.

A Frankofónia Nemzetközi Szervezete, kedden bejelentette, hogy felfüggeszti Mali tagságát. A francia nyelvet beszélő országok érdekképviseleti testületének elnöke, Louise Mushikiwabo, Ibrahim Keita szabadon bocsátására szólított fel.

A washingtoni vezetés szombaton közölte, hogy felfüggesztett minden Maliba irányuló katonai segélyt, valamint katonai kiképzéshez nyújtott segítséget is megszünteti.

Maliban múlt héten katonák egy csoportja ragadta magához a hatalmat. Őrizetbe vették és a főváros, Bamako közelében található katonai támaszpontra szállították Ibrahim Boubacar Keita elnököt és Boubou Cissé kormányfőt, magas rangú állami tisztviselőkkel együtt. Hétfőn a mali junta katonai testület által vezetett hároméves átmeneti időszakot javasolt.

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének (ECOWAS) küldöttsége tárgyalásokat kezdeményezett a hatalmat magához ragadó mali erőkkel, de eddig nem jutottak megegyezésre az ideiglenes kormány összetételéről. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version