Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Mélygarázst építenének az Agrárminisztérium alá

Létrehozva:

Már dolgoznak a Kúria és az Agrárminisztérium Kossuth téri épületének rekonstrukciós tervein – mondta Wachsler Tamás építészmérnök, a Steindl Imre-program vezetője az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Ha a terveket elfogadja a kormány és biztosítja a szükséges forrásokat, akkor jövő év elején elkezdődhet a két épület rekonstrukciója. A Kúria épülete 2-2,5 év, az Agrárminisztérium – mivel alá mélygarázst is terveznek – mintegy 3 év alatt készülhet el.

Wachsler Tamás kitért arra is, hogy az augusztus 20-án megnyílt Összetartozás emlékhelyének üzenete: „több dolog köt össze minket, mint ami elválaszt”. Azt mondta: jellemzően pozitív volt a fogadtatása, felemelő érzésről számoltak be a látogatók.

Az Összetartozás emlékhelye a trianoni békediktátum 100. évfordulójára készült el az Országházzal szemben, az Alkotmány utca torkolatában. Az emlékhelyet az eredeti tervek szerint június 4-én, a nemzeti összetartozás napján nyitották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az átadását. A múlt csütörtöki ünnepélyes megnyitón Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet.

Az emlékhely egy száz méter hosszú, a Kossuth tér felől lejtő, négy méter széles sétány, amelynek két oldalfalára a történelmi Magyar Királyság 1913. évi összeírás szerinti 12 485 településnevét vésték. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink