Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Lemondta gólyatáborait a Szent István Egyetem, mert 5 diák is koronavírusos lett

Létrehozva:

Pedig mindent megpróbáltak, hogy elkerüljék a fertőzéseket.

A Szent István Egyetem Budai Campus hallgatóinak augusztus 15. és 19. között, Szarvason rendezett gólyatáborban koronavírusos megbetegedés történt. Az egyetem közölte, hogy a gólyatábor résztvevői és szervezői közül 5 embernél mutatták ki a Covid-19-et, mind tünetmentesek, és nem hagyják el az otthonukat az előírt két hétig.

A szervezők előzőleg és a helyszínen is megtették a szükséges óvintézkedéseket. A regisztrációnál és a tábor egész területén több pontban voltak kézfertőtlenítők, és naponta ment a résztvevők non-kontakt hőmérőzése. A résztvevők maszkot vittek a táborba, amit az odavezető úton is viselniük kellett.

Minden eszközt, amit rendszeresen használtak, fertőtlenítettek, az egyszer használatos eszközöket egyből kidobták. Evéskor a konyhai személyzet maszkban szolgálta ki a hallgatókat. Minden program (kivéve az Uszodaest, ahol folyamatos fertőtlenítés történt) szabad téren zajlott, a takarító személyzet rendszeresen fertőtlenítette a mosdókat és a zuhanyzókat – közölte az egyetem, ami szerint a tábor szabályait mindenki elfogadta, és azoknak megfelelően viselkedett. 

A Szent István Egyetem közölte, hogy a járványhelyzetre való tekintettel nem tartja meg a további gólyatáborait. (444)

Legnépszerűbb cikkeink